Akár jól is elsülhet a Colt!

Értékes harmadik hellyel kezdte a szezont Vass Zoltán
Értékes harmadik hellyel kezdte a szezont Vass Zoltán - © Fotó: slovakiaring
Máriapócs – Vass Zoltán az Oláh Gumi Fesztiválon is döntőzni szeretne, ott pedig bármi megtörténhet.

Sokan már javában készülnek a húsvéti napokra. A hagyományoknak megfelelően a locsolkodás nem múlhat el ralikrosszozók versengése nélkül a máriapócsi RabócsiRingen. Az Oláh Gumi Fesztivál lesz az idei találkozó, a magyar bajnokság és a Közép-európai Zóna Trófea második köre.

Hatalmas lesz a mezőny

Az előnevezések alapján több mint százhúsz pilóta várja már a rajtot, köztük az a Vass Zoltán, aki az első osztály SuperCars kategóriájában a címvédő Kiss Pál Tamás (Peugeot 208) és az osztrák Max Pucher (Ford Fiesta) mögött a harmadik helyen ért célba a szlovákiai nyitányon.

– Úgy gondolom, kezdetnek nem rossz, ennél jobbat nehezen lehetett volna összekaparni – kezdte a beszélgetést a Vass Zoltán. – Az autó (Mitsubishi Colt) a tavalyihoz képest változott, kapott egy új motort, kicsit erősebb, mint bármikor volt és könnyebben vezethető. A futóművel nem nagyon kellett foglalkoznunk, kisebb hiányosságok voltak, amit kellett, azt kicseréltük.

Az a bizonyos jokerkör…

A tavalyi bajnokságban a negyedik helyen zárt a szimpatikus túrkevei pilóta, aki családi vállalkozásban dolgozik, ám ez lesz a második szezonja, hogy jószerivel csak a versenyzéssel kell foglalkoznia, Az elmúlt évi bronz mindössze három ponton múlt, talán ha a RabócsiRingen nem nézi el és nem hagyja ki a jokerkört, akkor másként lett volna…

– Az esztendő végén ötünket hívtak ki a képzeletbeli dobogóra – tért rá az esélylatolgatásra Vass Zoltán – Az idén is szeretnék ott lenni a kihívottak között és minél előrébb végezni.

– Nem lesz egyszerű, tavaly sem volt könnyű. Egyrészt kell hozzá az, hogy a technikával ne legyen gond, illetve a szerencse sem elhanyagolható.
– Ami az Oláh Gumi Fesztivált, a máriapócsi versenyt illeti, mindenhova úgy érkezünk, hogy kerüljünk a döntőbe. Most is így lesz. Amennyiben ott vagyok a fináléban, akkor az már jól is elsülhet. Bízom benne, hogy húsvéthétfőn így lesz – mondta az egyénként rendre remekül rajtoló versenyző.

KM-ML

Ralikrossz: Oláh Gumi Fesztivál, RabócsiRing,
Április 16., vasárnap

8.30–10.5: 1. edzés RNOB+CEZ

10.05–10.45: 1. edzés amatőr

11–12.35: 2. edzés RNOB+CEZ

12.35–13.15: 2. edzés amatőr

13.30–15.30: 1. előfutam RNOB+CEZ

15.30–16.30: 1. előfutam amatőr

16.45–17.45: 2. előfutam amatőr

Április 17., hétfő

8.30–10.30: 2. előfutam RNOB+CEZ

10.45–11.45: 3. előfutam amatőr

11.45–13.45: 3. előfutam RNOB+CEZ

14–15.15: elődöntők RNOB+CEZ

15.15–15.45: elődöntők amatőr

16–17.10: döntők RNOB+CEZ

17.10–17.40: döntők amatőr








hirdetés