Aki mer, az sokat nyer

Péter György (6) és Antal Roland (14) jókor volt jó helyen, mindketten húzták a tarpai szekeret
Péter György (6) és Antal Roland (14) jókor volt jó helyen, mindketten húzták a tarpai szekeret - © Fotó: Pusztai Sándor
Tarpa – Az újonc tarpaiak nem féltek meglépni bizonyos döntéseket, a bajnoki szereplés őket igazolja.


Erősen benne volt a pakliban, hogy a három megyei első osztályban újonc futballcsapat közül a Tarpa viszi a prímet. Miközben a Dombrád, Kótaj páros a kiesés megúszásáért kénytelen megfeszülni, a beregi együttes abszolút beékelődött a középmezőnybe, sőt akár az élmezőnnyel is „szemezhet”. Igaz, ami igaz, a vezetőség próbált tutira menni: a nyáron Csank János személyében korábbi szövetségi kapitányt „igazolt” a szakmai tanácsadó poszt betöltésére, míg a kispadra Márton István ült le.

Ráadásul az őszi idény kellős közepén olyat húztak az elöljárók, amitől kis hazánk fociközegének tagjai alighanem dobtak egy hátast – fegyelmi okokból, a házirend megsértése miatt egyszerre nyolc játékosnak mutattak ajtót. Így például a leggólerősebb támadó, Dávid Róbert is lapátra került. Az élet, leginkább a bajnoki szereplés a merész döntés helyességet támasztotta alá, a folytatásban szemernyivel sem muzsikált rosszabbul az együttes.
– Mindenképpen kiemelném Szécsi Szabolcs polgármester úr szerepét, aki a jelentősnek nevezhető focimúltja következtében is olyan döntéseket hozott, megteremtve a nyugodt hátteret, ami pontokban is megmutatkozott – fogalmazott Márton István, a Tarpa edzője. – Emellett, mivel mi nem csupán felnőttcsapatot, hanem százhatvanhat gyereket is versenyeztetünk, meg kell említenem az elnök úr, Csank János, Varga Gyula pályaedző, a játékosok, az irodai dolgozók, a buszsofőrök, továbbá a kiszolgáló személyzet odaadó munkáját. Talán mondhatom, újoncként összességében elégedettek lehetünk az eddig nyújtottakkal. A nyári változások után némi időbe telt, amíg egy hullámhosszra kerültünk a csapattal, s mire felvette a társaság a megye egyes ritmust. Igazából egyedül a Sényő elleni meccs lógott ki a sorból, amelynek második félidejében teljesen szétestünk. Becsúszott egy-két fájó vereség, ugyanakkor az emberhátrányban aratott bravúrgyőzelmek Vásárosnaményban vagy a Fehérgyarmat elleni hazai mérkőzésen bizonyították, helyünk van ebben a bajnokságban.

Márton István megszellőztette, hogy a téli szünetben acélosodhat a keret, ezzel együtt újabb ifjú titánok bevetésétől sem tekintenek el.
– Szeretnénk két emberrel erősíteni, akikkel már megkezdtük a tárgyalásokat. A felkészülést január 9-én kezdjük, többek közt három NB III-as csapattal is edzőmeccset fogunk játszani, valamint a tervek között szerepel egy hatnapos edzőtábor, amelyet még szervezünk. A tavaszi céljainkat nem is elsősorban pontokban határoztuk meg, sokkal inkább szeretnénk előrelépni játékban, szervezettségben, nem letérve arról az útról, hogy továbbra is lehetőséget tudjunk biztosítani a focisulinkban pallérozódó 16-17 éves fiataloknak.

Tarpai tétel

A Tarpa megyei I. osztályú csapatának bajnoki mutatói

7. Tarpa 15 7 2 6 23–28 23
Hazai pályán: 7 4 1 2 10–8 13
Idegenben: 8 3 1 4 13–20 10
Házi góllövőlista. 5 gólos: Dávid Róbert. 4 gólos: Illés Gyula. 3 gólos: Antal Roland, Kemény Gábor, Rozman Sándor. 2 gólos: Péter György. 1 gólos: Nadimov Norbert, Ricsei Ferenc, Verejcsi Erik.

KM-KT

Címkék: , ,







hirdetés