Akinek a futball maga a játék – Esterházy Péter

Esterházy Péter volt a vendég minap Sajóvámoson. A település közösségi házában
— az országban először itt — olvasott fel részleteket a könyvhétre megjelenő
legújabb könyvéből, az Utazás a tizenhatos mélyére címűből.

ÉM: Ritkán jár mifelénk…
Esterházy Péter: Most itt vagyok. Ha dolgozom, nem megyek sehová: akkor
dolgozom. Szeretek felolvasni, így a könyvhét környékén legtöbbször megyek még
valahová Pesten kívül. Véletlen, hogy már régen jártam erre, lehet, érdekesebb
így, hogy most nem Miskolcra.

ÉM: Korábban írt könyvet – többek között – a férfi- nő, majd az apa-fiú
kapcsolatról. Most a fociról ír. Nem tart attól, hogy az új könyve megosztja
az olvasóit? A foci kevesebbeket érdekel…
Esterházy Péter: Az izgatott, hogy hogyan lehet beszélni egy nagyon konkrét
tárgyról úgy, hogy azt is érdekelje, akit nem érdekel. Vannak akik egyenesen
undorodnak a futballtól, azokat is meg lehet érteni. Hiszen tele van agresszivitással,
macsóizmussal, korrupcióval. De én soha nem erről, hanem magáról a játékról
beszélek. Mert nekem a futball, az a játék, a játék mint olyan. Minden könyvnek
van valami tétje. Lehetett volna azt is gondolni, hogy ha valaki ki nem állhatja
az arisztokratákat, az nem fogja kézbe venni a Harmonia Caelestis című könyvemet.
Nem így történt. Mindegyik történetnél megvan ez a veszély: beleesik egy sötét
fekete lyukba, a saját konkrétságába, és nem találja meg soha senki.

ÉM: Foglalkoztatja olyan téma, amit még nem dolgozott fel a kortárs
irodalom?
Esterházy Péter: Soha nem gondolkodom témákban. Például a férfi-nő, apa-
fiú kapcsolat megírásakor sem gondolkodtam azon, hogy én most a férfi- nő, avagy
az apa-fiú kapcsolatról írok. Egyáltalán: magáról a témáról keveset szoktam
gondolkodni. Arról sem, hogy most mi lehet az aktuális téma.

ÉM: Mégis: mi lehetne? Merre haladhat az irodalom?
Esterházy Péter: Túlságosan benne vagyok, hogy kívülről lássam, nem is
tudom, hogy halad-e egyáltalán. Bizonyos mozgásokat persze érzékelek. Fel lehet
vetni, hogy megírtak már mindent. De az a kérdés, hogyan. Ez adja az irodalom
személyességét. Ha ez nem volna, akkor Dante után nem merne tollat fogni, sőt
ragadni senki. Egyfelől minden megvan írva, másfelől aki ír, az a maga módján
ír. Ez a „maga mód” lehet érdekes, ha kisebb is mint a Dante módja…

ÉM: Ha a magyar irodalmat nézzük: ön szerint hol van ma a helye a világirodalomban?
Esterházy Péter: Az emberek nem nemzetiségi irodalmat, hanem elsősorban
személyeket olvasnak, és utólag veszik észre, hogy ez is magyar meg az is magyar.
És ezt most már észre is veszik. Érdekes, hogy most van néhány magyar regényíró,
akiknek ha világirodalomról van szó, előbb-utóbb szóba kerül a nevük. Úgynevezett
klasszikusok is, Márai Sándor főleg, vagy újabban Kosztolányi Dezső, Szerb Antal,
Franciaországban Szentkuthy, és aztán nagy jelentőségű volt Kertész Imre Nobel-díja.
Ez az irodalomnak, de általában az országnak is sok jót hozott. Hogy úgy mondjam
a Nobel-díj nagy hazafias tett volt. Szóval vannak többen, Szabó Magdától Krasznahorkaiig
vagy Konrádtól Bartis Attiláig. És persze Nádas Péter. De az irodalmunkat nem
okvetlenül a külföldi sikereken kell mérni. Sok jó író van, főként költő, akit
nem vagy nem nagyon fordítanak.

ÉM: Miért van most több magyar író az élvonalban, mint bármikor korábban?
Esterházy Péter: Lehet töprengeni, hogy ez mennyire személyes teljesítmény.
A történelmi környezetnek is köze van hozzá.

ÉM. S miért épp német nyelvterületen tapasztalható a legerősebb érdeklődés
a magyar írók iránt?
Esterházy Péter: A nagy országoknak, a franciáknak, az olaszoknak a spanyoloknak
vagy főként az angoloknak nincs szükségük másra, ki tudják magukat magukból
szolgálni. De a németek félnek ettől, a sajátjuktól, ezért programszerűen nyitottabbak.
Meg érdekli is őket az a kelet- európai kérdésfeltevés, amely hasonlatos az
ő kérdéseihez.

ÉM. Könyveit szinte a világ minden nagyobb nyelvére lefordították. Mennyire
világpolgár? Sokat él külföldön?
Esterházy Péter: – Semennyire. Bár szívesen vagyok nem Magyarországon
is.

H. M.








hirdetés