szon-sportoldal

2016.10.04. 12:33

Kisvárda Master Good - A dupla után szívni fogják a vérét

Kisvárda - Cseri Tamás szerint ami késik nem múlik, és előbb-utóbb bemutatkozik az NB I-ben – talán várdai mezben.

Kisvárda - Cseri Tamás szerint ami késik nem múlik, és előbb-utóbb bemutatkozik az NB I-ben – talán várdai mezben.

Nem kétséges, a második éve Kisvárdán játszó Cseri Tamás a csapat egyik nélkülözhetetlen játékosa. Aki úgy határozza meg az NB II-es futballcsapat támadójátékát, hogy közben nem igazán gólerős. Vagy ez a múlté lenne? Hiszen a szélső vasárnap kétszer vette be a Zalaegerszeg kapuját, nagyban hozzásegítve a csapatot a 3–0-s sikerhez.

– Azon múlott a győzelmünk, hogy mindenki aszerint a taktika szerint játszott, amit Révész Attila szakmai igazgató megkövetelt tőlünk – hárította el a győzelemben játszott kulcsszerepét Cseri Tamás. – A góljaim előtt nagyszerű átadásokat kaptam Gosztonyi Andrástól, igazán nem volt nehéz dolgom. Egész héten az első gól előtti szituációt gyakoroltuk, mindig oda kellett érkeznem, ahová végül a középre gurított labda jött. Azon én is elgondolkodtam, hogy „Goszi” érkezése óta mintha több lövőhelyzetem lenne, ezt cseppet sem bánom, mert gólpasszt adni is jó, de azért a gólokat is várják tőlem. Szokta is mondani a szakvezetőnk a csapat előtt, hogy az nem is helyzet, ha én kerülök szembe a kapussal, mert úgy sem rúgom be. Hát szeretnék erre a jövőben rácáfolni.

Hogy ki ellen duplázott legutóbb Cseri Tamás, arra kapásból tudta a választ, hiszen 2014 tavaszán Nyíregyházán lőtt két gólt, még a Gyirmót színeiben, a 2–2-re végződött mérkőzésen. A tavalyi három kisvárdai gólját viszont kapásból nem tudta felidézni a futballista, mert ahogy mondja: nem nagyon jegyzi az egyéni sikereit, a csapat győzelme a fontos. Nos, ezúton segítünk neki: a legutóbbi bajnokságban a Siófok (ollózva!), a Csákvár és a Szigetszenmiklós ellen volt eredményes. A mostaniban pedig most először, mindjárt duplázva.

De olyan csapatban, amely hemzseg a korábbi NB I-es, sőt válogatott múltú játékosoktól, kapja-e az „ívet” az, akinek egyetlen fellépése sincs a honi első osztályban?

– Szerintem a többiek nem is tudják, hogy nincs élvonalbeli meccsem – mosolyog a 28 éves családapa. – Úgy vagyok vele, hogy ami késik, nem múlik, és persze nem bánnám, ha kisvárdai mezt viselnék az első NB I-es meccsemen. Miért is ne? Ott vagyunk az élen, erre vágytunk, erről beszéltünk állandóan a többiekkel is. Nincs mese, meg akarjuk tartani ezt a pozíciót a bajnokság végéig.

Ha már szóba került a mez, Zalaegerszegen nem a saját 24-es dresszében játszott Cseri, hanem Délczeg Gergely 87-esében. Mi áll a háttérben?

– Nem szeretném elmondani, miért cseréltem mezt, de a két gólom ellenére is maradnék az eredeti számomnál, mert az már évek óta hozzám nőtt. Egy biztos, Délczeg Geri szívni fogja a véremet, hogy könnyű az ő mezében két gólt szerezni.

Ha ilyen remek passzokat kap az ember, akkor naná!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!