Nagyvilág

2014.07.02. 08:27

Elmarad az idei menyasszony-parádé

Kárpátalja – Paráznak az arák: pénzhiány miatt az idén nem rendezik meg Ungváron a már hagyománnyá vált menyasszony-parádét.

Kárpátalja – Paráznak az arák: pénzhiány miatt az idén nem rendezik meg Ungváron a már hagyománnyá vált menyasszony-parádét.

A tavaly immár hatodik ízben megrendezett látványos sokadalomra évről évre messze földről is sokan kíváncsiak voltak. A pompázatos ruhakölteményekben felvonuló arák látványa méltán nőtte ki magát Kárpátalja egyik leglátogatottabb turistalátványosságává.

A hagyomány azonban megakadni látszik az idén. Szerhij Deniszenko, az ungvári menyasszonyparádé ötletadó atyja az egyik internetes közösségi portálon jelentette be, hogy 2014-ben elmarad a már sokak által várt program, mert financiális nehézségek merültek fel. Rossznyelvek szerint a parádé társrendezői között támadt kibékíthetetlen elszámolási vita azok után, hogy a projektet támogató állam bácsi már a múlt évben megígért pénzbeli hozzájárulásával is adós marad, az idén pedig már egyáltalán nem akart hallani sem arról, hogy kivegye a részét a költségek fedezéséből.

Az is az igazsághoz tartozik, hogy az idő előrehaladtával a lebonyolítás tekintetében is egyre több szó érte a ház elejét, ami a benevező arajelöltek csökkenő számában is megmutatkozott. Míg 2010-ben például húsz híján kétszáz menyasszony sziporkázott a forgatagban, a múlt évben épp csak elérte a százat a felhozatal. Talán nem is fog ártani az idei lélegzetvételnyi szünet ahhoz, hogy a rendezvényszervezők friss oxigénhez jussanak, és jövőre megkettőzött erővel sziporkáztathatják majd mára kissé elfásult ötletgyárukat.

- Palkó István -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!