Állásbörze és nyílt nap Tiszavasváriban

Akt.:
Állásbörze és nyílt nap Tiszavasváriban
© Fotó: Pusztai Sándor
Tiszavasvári – A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Tiszavasvári Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma az elmúlt évek hagyományait ápolva újra állásbörzét és nyílt napot szervezett csütörtökön a helyi sportcsarnokban.

Az eseményt dr. Vinnai Győző nyitotta meg, aki kiemelte: kilencedik alkalommal lehet jelen ezen a rendezvényen, azaz nyugodtan ki lehet jelenteni, ez az állásbörze a térségben komoly hagyománnyal rendelkezik.

– Szeretném köszönteni a szakképzés iránt érdeklődő diákokat, ezen az állásbörzén a továbbtanulás előtt álló általános iskolás tanulók segítséget kaphatnak a folytatáshoz. A magyar kormány rengeteget dolgozik azon, hogy a szakmának újra erős legyen presztízse és minél többen válasszanak ma szakmát, hiszen tudjuk: munkaerőhiánnyal küszködünk Magyarországon – fogalmazott köszöntő beszédében az országgyűlési képviselő.

Bódor Veronika és Szabó Izabella is Tiszavasváriban tanulnak, részt is vettek a csütörtöki állásbörzén, mindketten a helyi Váci Mihály Gimnáziumban képzelik el a jövőjüket. Veronika állatorvos szeretne lenni, Izabella pedig ügyvéd vagy építészmérnök. Megerősítették lapunknak: színvonalasnak találják az állásbörzét.

A nyílt napon a helyi és igen veretes múlttal rendelkező Alkaloida Vegyészeti Gyár Zrt. is képviseltette magát. Ők számviteli munkatársat, bemérőt, elektronikai műszerész és kontrollert, vegyipari technikust és szakmunkást keresnek a dinamikusan fejlődő csapatukba.

– Kísérőtanárként vagyok jelen az állásbörzén, a gyerekek jól érzik magukat és érdekesnek találják a kiállító cégek standjait – mondta el lapunk érdeklődésére Gyulai Ákos, a Tiszavasvári Általános Iskola pedagógusa.

TG








hirdetés