Helyi közélet

2012.01.28. 20:17

Aranyos diákok a Zrínyiben

Nyíregyháza - A tehetséggondozó program révén a hátrányos helyzetű diákok előtt is nyitva áll az ajtó.

Nyíregyháza - A tehetséggondozó program révén a hátrányos helyzetű diákok előtt is nyitva áll az ajtó.Féltem. Nem kicsit, nagyon. Bevallom, az indulás reggelén még az is átfutott az agyamon, hogy inkább otthon maradok. Mit keresnék én, egy egyszerű tiszadobi lány a híres-neves nyíregyházi Zrínyi-gimnáziumban? Bár hosszú hónapok óta készültem a január 20–22-e közötti, felvételivel egybekötött iskolai találkozóra, hirtelen úgy éreztem, semmit sem tudok, és kudarcot fogok vallani. A családom, a barátaim és a tanáraim biztatásának köszönhetően végül sikerült leküzdeni a félelmeimet, és elmentem a háromnapos programra, amit a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjában lévő, nulladik osztályba felvételizőknek szervezett álmaim középiskolája.

Csak semmi pánik!

Vasárnap reggel egyik szemem sírt, a másik nevetett. Megmosolyogtam kezdeti félénkségemet, és szomorú voltam, amikor búcsút kellett intenem új barátaimnak, s leendő (?) tanáraimnak. Pénteken délután elfoglaltam a kollégiumi szobámat, és pillanatok alatt összebarátkoztam a szobatársaimmal (Bettina, Anett és Vivien). A közös ebéd után négy csoportba osztották a diákokat. Felváltva sportoltunk, feladatlapokat oldottunk meg, pszichológiai tesztet írtunk.

Sokakkal ellentétben, kifejezetten élveztem, amikor kamera elé ültettek minket, és arra kértek, beszéljünk magunkról, céljainkról. Elmondtam, hogy a tiszadobi Széchenyi István iskola végzős tanulója vagyok, azért szeretnék a Zrínyibe járni, mert nagyon jó hírű középiskola, sok jót hallottam róla, és sokan felvételiznek onnan sikerrel egyetemre, főiskolára.

Az egész falu drukkolt nekem

A szombat volt számunkra a kihívás napja: megírtuk a központi írásbelit matematikából és magyarból. Utóbbi szerintem nagyon jól sikerült, a matek feladatok között azonban volt olyan, amire nem számítottam. Összességében elégedett vagyok magammal, hiszen a maximumot nyújtottam. Hogy ez elég-e ahhoz, hogy felvegyenek, februárban fog kiderülni. Szinte az egész falu drukkolt nekem Tiszadobon, remélem, nem hiába.

Délután közös fotó készült a gimnázium főbejáratánál, aztán városnéző sétára indultunk. Később ügyességi versenyek, memóriajátékok, sportolás és diszkó színesítette az esténket. Vasárnap reggel a kiköltözés és a búcsú következett. Mindenki kapott egyet a közös fotóból. Nagyszerűen éreztem magam a Zrínyiben, otthon órákig meséltem, mennyi minden történt, milyen „jó fejek” voltak a tanárok és a gyerekek.

Galyas Stella, Tiszadob

Galyas Stella

Széchenyi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Tiszadob

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában