Állt a bál a stúdióban

Állt a bál a stúdióban
© Fotó: Magánarchívum
Budapest – Egy farsangi szerep kedvéért szépségkirálynő és mazsorett-táncos is volt gyerekkorában Majer Tamás.

A Magyarország, szeretlek! című szórakoztató műveltségi vetélkedőshow-sorozattal minden vasárnap találkozhatunk a Duna Televízió képernyőjén. Műsorvezetői szerepkörben a kiváló színészt és rendezőt, Szente Vajkot láthatjuk. A vetélkedő epizódjaiban ugyanazok a visszatérő feladattípusok szerepelnek, más-más feladványokkal. A három-három fős piros és zöld csapat küzd meg minden héten egymással, s a jó válaszokért pontokat zsebelnek be. Az győz, aki a legtöbb pontot gyűjti össze. Vasárnap a piros csapat fölényesen győzelmet aratott.

Tökéletes játék

A farsang jegyében telt a vasárnapi adás: táncosok és zenész-színészek szegődtek a két csapathoz. A pirosakhoz csatlakozott a debreceni Majer Tamás, akiről megtudtuk: a néptánc mellett vőfélykedik, és maximálisan részt vesz Debrecen kulturális életében. Hangját akkor hallatta igazán, amikor Szóbeszéd című játék következett. Itt a csapat legidősebb tagja kap egy szöveget, amelyet fel kellett olvasni a következő csapattagnak. Az ő feladata a történet továbbadása volt emlékezetből. A sor a csapatvezetőig folytatódott, akinek elő kell adnia a történetet, az alapján, amit társaitól hallott. Az eredeti szövegből a készítők előre kiválasztottak pár szót, melyek elhangzása esetén a csapat pontot kapott. Tamás ezt tökéletesen kivitelezte, és szinte szó szerint elmondta a Móra Ferenc konyhaművészetéről szóló történetet. – Nagyon szuperül éreztem magam, bár az elején kicsit zavarban voltam a felvételkor, de bármikor újra szívesen mennék. A játékban szerettem volna jól teljesíteni, és örülök, hogy nem blokkoltam le – számolt be az élményeiről a Naplónak Majer Tamás. Hozzátette: – Szeretem a farsangi szezont, nemcsak a finom fánkok miatt, hanem ilyenkor sok csoporttal farsangozunk a táncegyüttesen belül, illetve a Vojtina Bábszínházban is.

ND








hirdetés