Álom és valóság, harc és halál

A képek november 25-éig láthatók a Váci Mihály Kulturális Központban
A képek november 25-éig láthatók a Váci Mihály Kulturális Központban - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – A fotókat látva részesei lehetünk a csodának, amit úgy hívunk: természet.


Az első képeken a hóhért akasztják és természetfotósokat látunk a felvételeken: fűben hasalnak, faágon ücsörögnek, víz alá merülnek. Porosak, sárosak, kimerültek – és boldogok, ha elkapták a hőn áhított pillanatot. A tavalyi év legjobb természetfotóiból nyílt kiállítás 52 képének objektívjai mögött elégedett fotósok állhatnak, hiszen a bennünket körülvevő világ olyan megismételhetetlen momentumait rögzítették, amelyeket rajtuk kívül aligha érzékelhetett valaki. Legalábbis élőben nem.

A Váci Mihály Kulturális Központ képei azonban megmutatják, mit látnak a gépeik mögött állva (ülve, feküdve), így ha közvetve is, de részesei lehetünk annak a csodának, amit úgy hívunk: természet. A tablókon lenyűgöző tekintetek, lendületes mozdulatok, sci-fibe illő biodíszletek, holdbéli táj, harc és halál, tánc az álom és a valóság határán.

Királyi portré

Széltől borzolt, párával bevont leánykökörcsinek hajladoznak a ködbe burkolózó falu mellett, őszi hajnalon álmodik a Morotva, egy gémeskút felett pedig az Androméda-galaxis félkörben világítja meg az alföldi tájat – így indul a tárlat, na és egy szemkontaktust kereső (és találó) rókával és egy rétisassal, amelynek a lehelete is látszik a hajnali ködben. Egy téli álmából ébredő barna varangy a holdfényben fürdő ártéri tájat kémleli a Duna-parton, egy szarvas a sárban dagonyázik, egy másik pedig egyszer csak belegyalogol a párafelhőbe és szinte halljuk, ahogy öblös hangján jelzi, ki az úr a házban. Vannak képek, amelyekhez még a szokásosnál is több idő és még nagyobb türelem kellett: kétheti hasalás után készült el Máté Bence azon képe, amelyen az ürge a lábai közé fogja a pitypang szárát, és eszegeti, miközben a virág magjai szállnak a szélben, egy oroszlán királyi portréjára pedig 35 napon át várt a fotós. Ez alatt a több mint egy hónap alatt ötvenezer képet készített, de ezek között csak három olyan volt, amin az oroszlán is látszott és csak egy sikerült jól: az állat valószínűleg meghallotta a gépe kattanását és 15 másodpercig teljesen mozdulatlanul állt – tekintetével a hang forrását keresve. Az imádkozó sáska a reggelije felé halad egy faágon a hajnali napsütésben, míg négy kék törékeny lepkeszárny a csillagok alatt kering. Egy norvégiai ablakon gyönyörű vörös róka leskelődik, a Retyezáton hátranéző hiúz mintha azt kérdezné a fotóstól: hogy kerülsz te ide, a gyönyörű jégmadár pedig éppen akkor veszi csőrébe a halat, amikor kattan a gép. A szürke gém egy kárókatonával veszekszik, két búbos vöcsök násztáncot lejt, a Mecsek dolinájának mélyéről éjjeli vadászatra indulnak a denevérek.

Lépre csalt madarak

Indonéziában kék színű halak köröznek egy vörös korall körül, a Maldív-szigeteken lagúnában versenyeznek a tengerlakók, a sárgaszalagos édesajkú halak pedig van Gogh-hangulatot idézve simulnak bele a nagy kékségbe. Szívfacsaró a Cipruson készült fotó: a szigeten évente kétmillió védett madarat ölnek meg, egy részüket léppel bevont vesszőkhöz csalogatják, a madarak pedig nem tudnak szabadulni és haláltusát vívnak. Különlegesek a fekete-fehér felvételek. Az egyiken szarvasbika sétál át a gemenci ködfelhőn, egy másikon halászok etetik a gyülekező cápákat – a jelenetet alulról láttatja a fotó készítője –, de a befagyott Balaton érdekes jégformációit is e színekkel mutatja meg az alkotó. Olyan a téli Mátra, mintha porcukrot szórtak volna a fákra, a naplementekor Köveskálnál fotózott magányos vadkörtefa pedig sötét sziluettel gazdagítja a háttér hegyeit. Egy rétisas bekiabál a fehér csendbe, és a képeket csodáló látogató ismételten ráébred, hogy milyen pici pont a hatalmas, szépséges, időtlen természethez képest.

SZA








hirdetés