Aluinvent-DVTK: A siker elsőséget és kiemelést ér

Skoric (a labdával) 17 pontot gyűjtött
Skoric (a labdával) 17 pontot gyűjtött - © Fotó:Ádám János
Miskolc – A DVTK-nak újabb sikerével már biztos, hogy nem kell január elején EK-meccseket játszania.

Az Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapata az Európa Kupában a csoportkör utolsó meccsét játszotta tegnap este, a miskolci városi sportcsarnokban. A piros-fehérek ellenfele a G-csoport 6. fordulójában az olasz Reyer Venezia gárdája volt. A 24 közé már az előző körben bejutott két együttes számára a csoportelsőség megszerzése volt a tét, amihez „csak” nyerni kellett, illetve ezzel együtt az, hogy minél jobb eredménnyel kerüljenek be az egyenes kieséses szakaszba, ahol a csoportkörben elért eredmények alapján készülő rangsor figyelembevételével kapnak ellenfelet.

Az olaszok erre a fontos mérkőzésre szakvezetőjük nélkül érkeztek, a hírek szerint Andrea Liberalotto betegsége miatt nem tudott a csapattal tartani, így segítője, Massimo Romano meccselt tegnap.

Kimaradt dobások

Sulciute asszisztja után Medgyessy kosarával indult az összecsapás, majd mindkét oldalon pontatlan dobások következtek. Aztán az olaszok hármasával haladtak, előbb egy faultos kosarat szereztek (2–3), majd Steinberga bevágta a meccs első tripláját (4–6). A folytatásban Medgyessy egyenlített, a padról érkezett Szabó F. pedig visszavette a vezetést (8–6). Az olaszok távoli dobásokat eresztettek el, ám ezek nem igazán sültek, a lepattanókat pedig a hazaiak szerezték meg, és kettesével építkeztek (12–6). Aztán a velenceiek váltottak, a palánk alá bejátszott labdákból két pontra jöttek fel a negyed végére (12–10).

A második játékrész elején folytatódott a csata a labdáért, aztán amikor Skoric és Kiss A. révén 20 másodpercen belül két akciógólt szerzett a DVTK, az olaszok edzője időt kért (18–13). A 15. percben 10 pontra nőtt a két csapat közötti különbség, Skoric és Walker-Kimbrough találatait követően (23–13), két minutával később pedig ismét velencei időkérés következett (25–15). A második tanácsadás használt, koncentráltabb lett az olasz együttes, a védekezésükbe még több keményítőt raktak (27–22). A hosszú szünet előtt 35 másodperccel Cziczás edző kért időt, ám az utolsó másodpercben Anderson egy hármast érkeztetett (27–25).

Fordulás után

A harmadik játékrészben nagyon kemény védekezés volt mind a két oldalon, 5 perc alatt csak 11 pont született (32–31). A 26. minutában Skoric fejezett be két egymást követő hazai akciót eredményesen (36–31), de a túloldalról jött a válasz (36–35), majd amikor több mint húsz perc után De Pretto góljával ismét az olaszok vezettek, hazai időkérés következett (36–37). A pauza után Zele megdobta a DVTK első tripláját, ami után a faultját követően De Pretto büntetőkkel hozta egálra a meccset a negyed végén (39–39).

Az utolsó menetben 41–41 után Gorini és Sulciute váltott hármast, amit utóbbi egy centergóllal még megfejelt. A nagy csata kezdett verekedéssé fajulni, a játékvezetők nem álltak a helyzet magaslatán, Medgyessy terelte el róluk a figyelmet (48–44). A nagy izgalmak közepette Steinberga két büntetőjére Sulciute hárommal válaszolt, majd Carangelo egy triplával egalizált (51–51). 55–53-nál Medgyessy vágott be egy hármast, 127 másodperccel a vége előtt olasz időkérés következett (58–53). Ekkor már tudható volt az – mivel más pályákon a Diósgyőr számára érdekes meccsek véget értek –, hogy ha csak 1 ponttal nyer a DVTK, akkor a csoporteredményei alapján biztos, hogy a legjobb 8 között van, és nem kell játszania január elején. A nagy izgalmak közepette De Pretto hármasára, Sulciute ugyanilyennel válaszolt, majd újra De Pretto következett (61–58). 25 másodperccel a vége előtt Anderson repülés közben ért el fantasztikus hárompontost, majd hazai időkérés után, amikor két másodperc volt hátra, Mokango vágta be Medgyessy asszisztját, ami győzelmet, csoportelsőséget és nyolc közé kerülést hozott.

Berecz Csaba


Jegyzőkönyv: Aluinvent-DVTK – Reyer Venezia (olasz) 63–61 (12–10, 15–15, 12–14, 24–22)

Miskolc, 1000 néző. V.: Vovk (horvát), Karovic (bosnyák), Smiljanic (szerb).

Aluinvent-DVTK: MEDGYESSY (12/3), SULCIUTE (8/3), Walker–Kimbrough (10), SKORIC (17/3), MOKANGO (8). Csere: Szabó F. (2), Zele (4/3), Kányási (–), Kiss A. (2). Vezetőedző: Cziczás László.

Reyer Venezia: Carangelo (8/6), DE PRETTO (16/3), Steinberga (11/3), Bestagno (3), Anderson (6/6). Csere: Goree (4), GORINI (11/3), Kacerik (–), Ciabattoni (–), Crudo (–), Madera (2). Edző: Massimo Romano.

Cziczás László: – Nagyon nagy győzelmet arattunk, úgy, hogy a szezon a leg­gyengébb játékát nyújtottuk. Óriási elismerés a lányoknak azért, hogy többször is visszajöttek a meccsbe, hogy nem törtek össze. Skoric csapatkapitányhoz méltó játékkal rukkolt elő, köszönet érte. Örülök, hogy ilyen támadójátékkal is le tudtuk győzni a bitang erős Velencét, és boldogok vagyunk, hogy a legjobb nyolc közé kerültünk, és január elején nem kell EK-meccseket játszanunk, mert így szereztünk magunknak egy-két szabadnapot.

Massimo Romano: – Nagyon nehéz mérkőzés volt, a diósgyőri csapat rendkívül agresszíven játszott, nem volt könnyű ellenük eredményesnek lenni. Ez egy egylabdás mérkőzés volt, és ilyen találkozón az egyik vagy másik oldalon kihagyott ziccereknek nagy jelentőségük van. Sok sikert kívánok a DVTK-nak a folytatáshoz.

A csoport másik meccse, a Nantes Rezé (francia) – KP Brno (cseh) találkozó lapzártánk után ért véget.


Zele (a labdával) remekül játszott ezen a meccsen
Miskolc - Rangadót nyert hazai környezetben a diósgyőri női kosárlabdacsapat. A női kosárlabda NB I 9. fordulójában vasárnap délután Aluinvent-DVTK – AKSC Szekszárd mérkőzést rendeztek Miskolcon, a városi sportcsarnokban. A veretlenül listavezető Sopron Basket mögötti második helyért csaptak össz...

Walker-Kimbrough (fehérben) a Nantes elleni szerdai EK-meccsen is jól játszott
Miskolc - Az Aluinvent-DVTK vasárnap a szekszárdi csapatot fogadja bajnoki mérkőzésen. A női kosárlabda NB I 9. fordulójában, Aluinvent-DVTK – AKSC Szekszárd mérkőzést rendeznek vasárnap Miskolcon, a városi sportcsarnokban, 15.45-től. A találkozó azért kezdődik ilyen szokatlan időpontban, hogy ki...

Három vendégjátékos egy hazai ellen
Miskolc - Egy fordulóval a csoportkör zárása előtt a 24 közé jutott az Európa Kupában a DVTK. A női kosárlabda Európa Kupa G-csoportjának 5. fordulójában, szerda este az Aluinvent-DVTK együttese a francia Nantes Rezé gárdáját fogadta a miskolci városi sportcsarnokban. Hagyományos jó kezdés A té...

Vukov pattogtatja a labdát Walker-Kimbrough előtt
Miskolc - Budapesten gyűjtötte be a pontokat a hétvégén az Aluinvent-DVTK a női NB I-ben. A sorsolás szombaton a fővárosba szólította a diósgyőri élvonalbeli női kosárlabda csapatot, amely előzőleg, a hét közben nemzetközi kupatalálkozót játszott Csehországban. Az ellenfél a nem túl acélos Vasas ...








hirdetés