Sóstói-erdő

2019.09.16. 16:19

Rekordot döntöttek a nyíregyházi egerek

Váratlan élményekkel lettek gazdagabbak az önkéntesek, akik részt vettek az E-misszió Egyesület legutóbbi rendezvényén.

Nagytakarításra gyűltek össze a napokban az E-misszió Egyesület önkéntesei és az érdeklődők a Sóstói-erdőben. Az egyesület 45 mesterséges fészekodúval segíti nyíregyházi parkerdő madarait, s a következő évi sikeres költés elősegítésére a fészekanyagot – amelyben élősködők és bomló szerves anyagok halmozódtak fel – minden ősszel ki kell takarítani. Emellett az itt telelő madarak számára is nagy segítség, ha kitisztított mesterséges odúkba húzódhatnak a téli hideg, zord időjárás elől.

Fotók: Jaczkó Andrea

- Az odútakarítás a Sóstói-erdőben inkább egérszemlének bizonyult: főleg erdei, kicsiny részben bőregereket találtunk – tájékoztatott dr. Szigetvári Csaba. – Egy odú eltűnt, egyben darazsak, kettőben denevérek, hétben mogyorós pelék, 28-ban pedig erdei egerek laknak, így végül hat odút találtunk lakók nélkül, ezeket takarítottuk ki. Az erdei egér lakta odúk száma minden rekordot megdöntött; úgy látszik, jó évük volt, vagy pedig egyre inkább szeretnek a telepeinken lakni – tette hozzá az E-misszió Egyesület elnöke.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában