Szpari

2020.08.01. 21:56

Védett tizenegyes, hajrában szerzett gól, Szpari-győzelem

A nyíregyházi együttes az élvonalból kiesett Kaposvár otthonában kezdte meg az NB II. új idényét.

A Nyíregyháza Spartacus az élvonaltól alig több mint egy hónapja búcsúzó Kaposvár otthonában kezdte meg a 2020-2021-es NB II.-es idényt. A somogyiaktól a kiesést követően több mint tíz, többségében meghatározó futballista távozott, a másodosztályban viszont így is a mezőny első harmadába várhatóak, mint ahogy a Gálhidi György vezette Szpari is odavágyik.

A nyíregyháziak új szakmai stábja több változtatást végre hajtott a csapaton az elmúlt hónapokban, az új szerzemények közül Jánvári Gábor, Galambos Ádám, Papucsek Barna, Kalocsai László és az épp Kaposvárról érkező Farkas Aurél is bekerült a kezdőbe.

Noha az első percekben mindkét együttes eljutott az ellenfele tizenhatoságig, a Rákóczi fokozatosan átvette az irányítást, mígnem a félidő második felétől már labda is alig volt a vendégeknél. Hozzá kell tenni, a Kaposvár nem szögezte a Szparit a kapuja elé, meddő mezőnyfölényben futballozott.

A második játékrész első három percében több érdekesség történt, mint az addigi negyvenöt perc alatt összesen. A 47. percben Jánvári Gábor megrúgta Vachtler Csabát a tizenhatoson belül, Fadgyas Tamás azonban lábbal kivédte Szakály Attila tizenegyesét. Egy perccel később már a másik kapu forgott veszélyben, de Pogacsics Krisztián hárította Ötvös Bence közeli próbálkozását, a kipattanót pedig Kalocsai jobb oldalt éles szögből a kapufára lőtte. Nem sokkal ezután Szinanovics Sinan rosszul lépett, odakapott a térdéhez, majd bicegve azonnal jelezte, hogy nem tudja folytatni a játékot.

A 75. percben a leshatárról kiugró Szabó Bálint üresen csúsztatott fejjel a kapura, de Fadgyas résen volt. A mérkőzés viszonylag eseménytelenül haladt a vége felé, amikor Ötvös észre vette a bal oldali kapufa elé érkező Hornyák Marcellt és meg is játszotta a csatárt, aki ballal levette a labdát és hat méterről, dropból a hosszúba lőtt. Az előző, csonka idény társgólkirálya a nyári felkészülési meccseken egy gólt sem lőtt, a nyitómeccsen lényegében az első helyzetéből. Ötvös és Kártik is lezárhatta volna a mérkőzést, de Pogacsics mindkétszer védett, a másik oldalon, az utolsó másodpercben egy vendég védő fejelte ki a gólvonalról a labdát, így az eredmény nem változott, a nyíregyháziak győzelemmel kezdték az új idényt.

A Spartacus a következő fordulóban, szerdán a Pécset fogadja.

Labdarúgás: NB I., 1. forduló

Kaposvári Rákóczi–Nyíregyháza Spartacus 0–1 (0–0)

Kaposvár: Pogacsics – Vachtler (Godzsajev-Telmán, 76.), Ur, Szabó A., Hadaró – Nagy J., Varjas Z. (Földi, 61.) – Erdei (Borbély, 81.), Szakály A., Szabó B. – Balázs Zs. Vezetőedző: Waltner Róbert.

Nyíregyháza: Fadgyas – Szvedjuk, Jánvári, Fodor, Galambos – Papucsek (Kártik, 79.), Farkas A. – Szinanovics (Hamed, 53.), Ötvös, Kalocsai (Starosta, 74.) – Hornyák. Vezetőedző: Gálhidi György.

Gól: Hornyák (84.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában