Amerikai választások – Donald Trump: ha a demokraták vizsgálatokat indítanak, lesznek ellenvizsgálatok

Washington – Ha a demokraták vizsgálatokat indítanak, számíthatnak rá, hogy ellenük is vizsgálatok indulnak – közölte Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök.


Az elnök szerdán reggel több mikroblog-bejegyzést is közzétett a kongresszusi választásokat követően.
Egyik üzenetében azt hangoztatta, hogy vissza lehet térni a munkához, van tennivaló, és konkrétumok nélkül a várható kereskedelmi megállapodásokat említette. Egy másik bejegyzésben a republikánus politikusokra utalva leszögezte, hogy – mint fogalmazott – “akik magukévá tettek bizonyos politikát és bizonyos elveket, azok nagyon jól szerepeltek, akik nem, azoknak viszontlátásra”.

“A leddi választási Nagy Győzelem volt, az undok és ellenséges média nyomása alatt is” – fogalmazott Trump. Egy további bejegyzésében visszatért a sajtó szokásos bírálatához, és kárhoztatta a szerinte “hamis híreket” gyártókat. Negyedik reggeli Twitter-üzenetében Donald Trump megpróbálta elriasztani a képvelőház új, demokrata párti többségét attól, hogy vizsgálatokat indítson ellene. Ha mégis így tennének, írta, akkor “arra kényszerülnénk, hogy megfontoljuk az ellenük indítandó vizsgálatokat valamennyi titkosított információ kiszivárogtatásáért, és még sok minden másért”. Hozzátette, hogy “kettőn áll a vásár”.

A demokrata párti politikusok, köztük a várható házelnök, Nancy Pelosi, a választási kampányban többször kilátásba helyezte Trump elleni vizsgálatokat, és meglebegtették az elnök alkotmányos elmozdítására irányuló eljárás megindítását is.
A Fox televízió még kedden este megszólaltatta Ed Rendellt, Pennsylvania volt demokrata párti kormányzóját, aki azonban azt tanácsolta a demokratáknak, hogy az elnök elleni esetleges vizsgálatok megindítása helyett inkább törvényalkotással foglalkozzanak.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából

Sporthírek






hirdetés