2011.12.7 19:08; Frissítve: 2011.12.7 19:08


Amikor püspökök és bíborosok tweetelnek

Budapest/Vatikánváros, 2011. december 7., szerda (MTI) – Új csoport jelentkezett az utóbbi időben a Twitter közösségi mikroblogportálon: egyre több pap, püspök, sőt még bíboros is is “tweetelni” kezdett, hogy ne maradjanak le erről az egyetemes és azonnali kommunikációs eszközről.

A mozgalom élén maga Gianfranco Ravasi bíboros, a Vatikán kulturális minisztériumát jelentő pápai kulturális tanács ötletgazdag elnöke áll – olvasható a TV5 frankofón világadó honlapján. Június 20. óta a kardinális naponta küld híveinek Twitter-üzeneteket, ezekben rendszeresen idéz egy-egy, a különböző időszerű helyzetekre alkalmazható bibliai részletet, vagy – ritkábban – beszámol valamelyik találkozásáról vagy elmélkedéséről.

November 29-én például a jelenlegi egyházfő elődjének, II. János Pálnak – a lengyel Karol Wojtylának – a szavait idézte: “Nincs sem remény félelem nélkül, sem félelem remény nélkül”.

Az Il Foglio című napilap Vatikán-szakértője, Paolo Rodari szerint legalább négy bíboros – a brazil Odilo Scherer, az amerikai Sean Patrick O’Malley, az olasz Angelo Scola és a dél-afrikai Wilfrid Fox Napier – alkalmazza előszeretettel ezt a kommunikációs eszközt.

- MTI -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Multimédia
Döbbenet: tilos lett sétálva sms-t írni
Fort Lee (New Jersey állam), 2012. május 15., kedd (MTI) - Megbüntetik a gyalogosokat egy amerikai városban, ha az [...] tovább »
Távközlési adó – Megdöbbentek a szolgáltatók “az újabb különadó” miatt
    Budapest, 2012. május 14., hétfő (MTI) - A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone hétfőn [...] tovább »
A Samsung egyedi mobilt készít az Olimpiára
Az S3 lesz a Londoni Olimpiai Játékok hivatalos telefonja. A sportolóknak és néhány választott partnernek fognak [...] tovább »
Nem létező másoddiploma miatt távozott a Yahoo vezérigazgatója
Washington, 2012. május 13., vasárnap (MTI) - Lemondásra és a cég elhagyására kényszerült vasárnap a Yahoo [...] tovább »
Nemzetközi siker lehet a díjnyertes közösségépítő játékszoftver
Budapest, 2012. május 11., péntek (MTI) - Nemzetközi siker lehet a Build & Lead nevű közösségépítő [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés