Amnesztia a könyvtárban

A könyvtárba mentem, gyere utánam – ez az egyik mottója az országos könyvtári napoknak, amelynek megyei eseményei október 7-8-án zajlanak.

A 2006. évi programsorozat az ország hét régiójában kiemelt helyszíneken zajlik, amelyekhez több száz könyvtár csatlakozott. A programszervezők arra kívánják az emberek figyelmét felhívni, hogy a könyvtárak a helyi társadalom olyan közösségi, információs és kultúraközvetítő intézményei, amelyek összefogással az emberek életminőségét javító szolgáltatások sokaságát képesek nyújtani.

A rendezvény egyik fontos eleme a könyvtárak új arculatának a bemutatása. Ezt a szervezők a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban összekapcsolták azzal, hogy rendkívüli nyitvatartási nap lesz: szombaton és vasárnap is reggel kilenc órától délután ötig várják az érdeklődőket. Ezen a két napon ingyenes lesz a beiratkozás, illetve amnesztia is lesz a késedelmesen visszahozott könyvekre.

Gazdag program vár kicsit és nagyot a két napon. Szombaton elsősorban a játéké lesz a főszerep. Ügyességi játékokra várják a kicsiket, lesz bábjáték és táncbemutató, kockázás, játékokat bemutató könyvek árusítása. A Könyves vasárnapon már a felnőttek is játszhatnak a családi vetélkedőn, de lesznek „komolyabb” rendezvények is.

Igazi fesztiválhangulat veszi körül a megszépült könyvtár épületét. Mindenki talál majd magának érdekes és izgalmas, vidám programot. Akik megéheztek, azoknak a Sipkay Barna Szakközépiskola diákjai kínálnak jellegzetes nyírségi ennivalót.

- Nagy István Attila –








hirdetés