Helyi közélet

2016.06.21. 16:44

Múzeumok Éjszakája - Kulturális programok városszerte

Nyíregyháza - Ez a múzeumi éjszaka sem múlhat el feledhetetlen emlékek és nagyszerű élmények nélkül.

Nyíregyháza - Ez a múzeumi éjszaka sem múlhat el feledhetetlen emlékek és nagyszerű élmények nélkül.

Közel egy tucat intézmény képviselője várta a sajtó munkatársait a Jósa András Múzeumban kedden, hogy beszámoljanak a Múzeumok Éjszakája idei – a város több helyszínén bemutatkozó programkavalkádjáról. Juhász Erika népdalénekes két gyergyói dalt megszólaltató „felvezetője” után Holmár Zoltán múzeumpedagógus, a Közművelődési Osztály vezetője szinte alig győzte felsorolni azt a bőséges programkínálatot, amely a múzeum udvarán, az épületben, az Iparkamara udvarán, illetve a Benczúr téren várja a látogatókat június 25-én. Dr. Bene János Múzeumigazgató az elhangzottakat – a legkisebbeknek, s főleg a fiúknak üzenve – azzal toldotta meg, hogy mivel a megszokott módon a rendőrség és a katonaság is jelen lesz az eseményen, a fegyver és járműbemutató az idén is látványosnak ígérkezik, nem beszélve a helyszínre kitelepített Gripen repülőgép-szimulátorról, ami valóban szárnyakat ad majd a gyermekvágyaknak.

Mohácsi Endre történész a Kállay Gyűjtemény attrakcióira utalva elmondta, hogy bár operaélményben ritkán részesülnek a nyíregyháziak, ezúttal ez a hiányosság is orvoslást nyer. Az Operaóperencia jóvoltából egy sereg Mozart operadallam csendül majd fel ezen a napon, természetesen a Varázsfuvola interaktív előadásával az élen.

A megyei levéltár egy utazás köré építette fel a maga közönségcsalogatóját, ugyanis 16 órától képeslapokat, útleveleket, iratokat, fotókat állítanak ki. Ugyanebbe a gondolatkörbe tartozik dr. Fazekas Rózsának, a Nyíregyházi Egyetem tanárának a Nagykárolytól Nagykárolyig című vetített képes előadása, s az általános és középiskolások számára a múzeummal közösen szervezett játékos vetélkedő is.

A rendezvény további helyszíneit idén a Csi-hu-hu kisvonat köti majd össze, illetve kapcsolja az eseménysorozathoz, állomásról, állomásra szállítva a múzeumi jeles nap közönségét. Első útja a Bethlen Gábor utcán található Görögkatolikus Egyháztörténeti Gyűjteményhez vezet, ahol ikonográfiai és egyháztörténeti előadással és egy rögtönzött restaurátor bemutatóval kedvesnek a látogatóknak. A Szent Atanáz Hittudományi Főiskola1500 darabból álló nyomdászati és könyvtörténeti jelentőségű tárlattal várja a bibliográfia szerelmeseit, elsősorban papi hagyatékokból megörökölt könyvritkaságokat mutatva be.

S hogy az élmény még ettől is teljesebb legyen, szélesre tárja kapuit a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Történelmi Gyűjtemény, s bekapcsolódott a programba a VOKE Vasutas Művelődési Ház és Könyvtár is, ahol régi magyar filmeket vetítenek, s az utoljára még megtekinthető játékautó kiállítás mellett egy mozirelikvia bemutatót is tető alá hoztak.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában