Anyatej: nincs jobb táplálék az első ezer napon

Akt.:
Anyatej: nincs jobb táplálék az első ezer napon
© Fotó: Dodó Ferenc
Nyíregyháza – Ápolónők, szülész- és védőnők mondtak el minden tudnivalót az anyatejes táplálásról.

– Magától értetődő, hogy a gyermekemet anyatejjel szeretném táplálni, de bevallom őszintén, ettől egy kicsit jobban félek, mint magától a szüléstől – árulta el Zsanett, miközben arra vártunk, hogy elinduljunk a Jósa András Oktatókórház Szülészet-Nőgyógyászatán egy sétára, melynek középpontjában a szoptatás fontossága állt. – Itt voltam a születés hete rendezvényen is, ott is nagyon fontos információkat kaptunk, talán ezért is vagyok nyugodtabb, ha a három hét múlva érkező babámra és a szülésre gondolok; bízom benne, ez is lesz olyan hasznos – tette hozzá a kismama, aki most várja első gyermekét, így érthető az izgalma és kíváncsisága, ahogy a gyermeküket váró többi anyukáé és apukájáé is, akik az anyatejes táplálás világnapjára rendezett eseményen szerdán részt vettek.

Teljes értékű táplálék

– Az Egészségügyi Világszervezet 1992-ben augusztus 1-jét az anyatejes táplálás, azaz a szoptatás világnapjává, az azt követő napokat pedig anyatejes világhétté nyilvánította – idézte fel a megnyitón dr. Adorján Gusztáv. A megyei kórházak főigazgatója, szülész-nőgyógyász főorvos visszautalt az egyetemi évekre, amikor még élt az a (tév)hit, hogy az anyatej helyettesíthető. – Sokan kétségekkel fogadtuk, s hamar bebizonyosodott, az anyatej pótolhatatlan. A csecsemők számára a legmegfelelőbb táplálék, olyan, semmi mással nem pótolható anyagok találhatóak meg benne, amelyek védettséget nyújtanak a babáknak a fertőzésekkel szemben, erősítik az immunrendszerüket – sorolta a főigazgató, megjegyezve: a szoptatás közben kialakuló kötődés, a szeretet sem pótolható.

Megmutatták a helyes pozíciót

A két csoportra osztott érdeklődők aztán bejárták az osztályt, ahol ápolónők, szülész- és védőnők mondtak el minden fontos tudnivalót. Kiemelt fontosságot kapott az „aranyóra”, ami a születés pillanatától számított 60 perc, s meghatározó a baba és a mama kapcsolatában, hogy ezalatt az újszülött már mellre kerüljön, és ha csak egyetlen kortyot is, de kapjon az előtejből. A leendő édesanyák érdekelődve figyeltek a különböző szoptatási pozíciókra, hogyan tartsák helyesen a kicsit.

„Gyakran látni olyan felvételeket, ahol az anyuka fekve, a karjára támaszkodva szoptat. Ez nem szerencsés, mert ha az anyuka fáradt, kimerült, ebben a helyzetben könnyen elaludhat, ami veszélyes mindkettejükre. Történt már emiatt tragédia… – hallhattuk, ahogyan azt is: „az apukák vállaljanak egy kicsit több házimunkát, segítsék az anyukákat, amennyire lehet, tehermentesítsék őket, hogy az édesanya energiáit, amelyeket a tejtermelésre fordít, ne vonja el semmi más.”

– Jelenleg az édesanyák 40–50 százaléka táplálja anyatejjel a gyermekét, nagyon fontos lenne, hogy ez az arány elérje a 70 százalékot – hangsúlyozta dr. Dicső Ferenc. Az oktatókórház gyermekosztályát vezető főorvos külön kiemelte: ideális lenne, ha a gyermekek egy éves korukig kapnának anyatejet, s rámutatott arra is, hogy a koraszülöttek esetében mekkora jelentősége van az „aranyórának”.

Akiknek nehezebben megy…

– A koraszülött gyermekek, az időben és éretten érkezőktől eltérően, egy picit „viharosabb élethelyzetben” jönnek a világra, a családok sokszor úgy érzik, felbolydult körülöttük minden. Az 500–700 grammos újszülött egészségére fókuszálnak elsődlegesen, s miután túljutottak a krízisidőszakon, felszínre kerül a táplálás kérdése is – mondta dr. Horváth Zsolt, az Újszülöttjeinkért és koraszülöttjeinkért Alapítvány elnöke, a nyíregyházi Kossuth-téren tartott világnapi rendezvényen. A szervezet a nyüzsgő belvárosban felvilágosító előadásokra hívta az anyukákat, miközben a gyerekek ugrálóváron játszhattak, gyöngyöt fűzhettek.

– Az elhízás, diabétesz és más anyagcsere-betegségek, az allergiák előfordulása jóval alacsonyabb azoknál a gyerekeknél, akik legalább 6 hónapig csak anyatejet kaptak. Ez igaz a koraszülöttekre is, akiknél gyakori probléma, hogy képtelenek az anyatejes táplálás megkezdésére, mert őket valamivel később helyezik mellre. Az alapítvány szerint fontos, hogy a kórházak olyan környezetet biztosítsanak a koraszülött babák ellátására, ahol az anya együtt lehet gyermekével, és az első perctől kezdve szoptatni tudja. Nyíregyházán erre lehetőséget nyújt a kismamaszálló, ahol hónapokig a kicsi közvetlen közelében lehet az anyuka – emelte ki dr. Horváth Zsolt.

Befolyásoló a lelkiállapot

– A második naptól odaadjuk a frissen fejt 1-2 milliliter anyatejet, és a koraszülött babáknál is megkezdődhet az anyatejes táplálás – tudtuk meg dr. Mérnyi Ágnestől. A neonatológus, gyermekgyógyász szakorvos elmondta: szondán keresztül napi háromszor adnak anyatejet a kicsiknek, az adagot fokozatosan emelik, emellett infúziókat is kapnak.

– Amikor a baba már kivehető az inkubátorból, nagy százalékukat lehet anyatejjel táplálni. Instrukciókkal látjuk el a mamákat, így később rutin lesz számukra a szoptatás. Az anyai szervezet képes a gyermek táplálására, kivéve, ha valamilyen lelki gát akadályozza. Az a tapasztalatunk, hogy a koraszülött gyerekeket addig szoptatják az anyukák, amíg lehetőségük van rá, tudatosan megóvják gyermekeik egészségét.

BM, KO


Természetes tápanyagok

Az anyatej teljes értékű táplálék, az összetételére vonatkozó kutatások szerint cukrokat, fehérjéket, zsírsavakat és ásványi anyagokat tartalmaz, ezen felül immunglobinokat, amelyek hozzájárulnak az immunrendszer fejlődéséhez, optimális működéséhez, és ellenállóbbá teszik a kicsik szervezetét a különböző fertőző betegségekkel szemben. Később is csökkentheti az asztma, az allergia, a középfülgyulladás, a túlsúly és a cukorbetegség kialakulásának kockázatát.

Egyes kutatások szerint az anyatejben lévő zsírsavak támogatják a gyermek agyfejlődését, kognitív képességeit, leginkább az első életévben.








hirdetés