Aprópénz a jégverés után

Aprópénz a jégverés után
© Fotó: Racskó Tibor
Erre szokták mondani: rossz kedvében volt a Teremtő, vagy csak egyszerűen nem figyelt eléggé oda, amikor a beregi, szatmári, nyírségi táj fölött elrendezte éltető elemeit: a napfényt és a felhőket, az esőt és a szelet. Nyéki Zsolt jegyzete.

Nem történhetett másként, mert gyakran kezdenek erőfitogtató játékba, és zabolázatlan természetük sok szenvedést okoz az itt élőknek. Mint most is, amikor újra elverte az ég, vagyis a jég a házakat, kerteket, földeket.

Az embereknek együtt kell élniük azzal, hogy a magvakat csíráztató meleg itt mindent felperzselő aszályként robban be, a várt szomjoltó eső pedig mind gyakrabban trópusi viharként csap le, pusztító özönvízzel és jéggel kísérve. Hogy mennyire szeszélyes zuga vagyunk mi e szép hazának, arra mindig emlékeztet egy jelenet. Az egyetemen agrometeorológiát is tanultunk, és az egyik szünetben a tanár azt kérte, rajzoljuk fel a táblára az ország kontúrját, mert szünet után bejelöli a jellemzően vihar sújtotta térségeket. A tébláboló hallgatók sorában hirtelen (vagy nem is annyira…) ötlettől vezérelve krétát ragadtam, s felskicceltem az ország körvonalát, de a történelmit, s kíváncsian vártam a tanár reakcióját – 1986-ot írtunk, nem volt épp kockázatmentes egy ilyen történelmi megemlékezés. Az előadóba visszatérő tanár valóban megtorpant, picit összehúzta a szemét, aztán csak annyi megjegyzést tett: „Hmm… a tisztelt kollégák szerint földrajzi és éghajlati szempontból ez így integer…?”, de már rajzolta is a viharverte pontokat, elsők között megyénk tájegységeit. Az eltelt harminc évben csak romlott a helyzet: a globális felmelegedés következménye ma már nem veszély, hanem valóság, mellyel megyénkben soha nem látott tornádótölcsérek, gyökerestől kitépett diófák, leborotvált háztetők szembesítenek.

Amit az itt élők tehetnek, az leginkább az összefogás, segítség a bajban, amire most is jó példát látni, s amiről lapunk helyszíni riportja is beszámolt. A bajba kerültek elkeseredettek, hogyne lennének azok, de nincsenek egyedül: a tűzoltók mellett települési és megyei vezetők, országgyűlési képviselők siettek a helyszínre azonnal. Fontos tudni, mekkora a kár, s ki hogyan segíthet. Itt merül fel egy gondolat: van ebben az országban néhány nagy mecénás, aki az elmúlt évtizedekben a miniszterektől is gyorsabban bejutott a miniszterelnökök szobájába, legyen az szocialista vagy fideszes. A zárt ajtók mögött kölcsönös előnyök mentén köttetnek alkuk: pályázati tippek és megrendelések itt, támogatás és finanszírozás ott, és már mozgásba is jönnek a milliárdok. Néhány tízmillió aprópénz e folyamban, de most illene megkocogtatni érte a hazai nagytőke vállát, hisz a magas szintű megállapodások csak teret nyitnak a vagyoni gyarapodáshoz, a tőkét igazából a nép egyszerű fiai táplálják. Ők vannak most bajban.

Nyéki Zsolt








hirdetés