„Asszonyom, ma ötszázan vannak, holnap eggyel többen lesznek, de jöjjön nyolcra, éhgyomorra!”

„Asszonyom, ma ötszázan vannak, holnap eggyel többen lesznek, de jöjjön nyolcra, éhgyomorra!”
© Illusztráció: getty images
Nyíregyháza – “Amikor az orvos megfogta a karomat, már szédültem, tántorogtam, de tudtam, hogy most már jó kezekben vagyok. Ők az igazi hősök, akik még maradtak, értünk vannak, és erejükön felül gyakorolják a hivatásukat!” – írja olvasónk.


„Asszonyom, ma ötszázan vannak, holnap eggyel többen lesznek, de jöjjön nyolcra, éhgyomorra!” – válaszolta a telefonba az orvos, miután arra kértem, fogadjon, mert bajban vagyok.

A gasztroenterológián tényleg nagyon sokan vannak, fiatalok és idősek egyaránt. Vártam, s közben figyeltem a gyógyítómat, a reményemet, ahogyan gyors léptekkel rohant egyik vizsgálóból a másikba, és fel az osztályra. Nem nézett rám, nem bólintott, de tudom, hogy látott. Nem várhatom el, hogy mind a hatvanhat betegével megálljon beszélgetni, az idő drága! A betegek hol türelmesen, hol türelmetlenül, de kitartóan álltak, ültek apára és/vagy fiára várva, akik rendületlenül tették a dolgukat. Belegondoltam, hogyan képesek ilyen empátiával, türelemmel, szeretettel és hivatástudattal gyógyítani nap mint nap ennyi beteget, miközben ők oly kevesen vannak? Amikor az orvos megfogta a karomat, már szédültem, tántorogtam, de tudtam, hogy most már jó kezekben vagyok. Ők az igazi hősök, akik még maradtak, értünk vannak, és erejükön felül gyakorolják a hivatásukat! Hálásan köszönöm nekik!

– Mikucza Lászlóné –








hirdetés