Aszfaltkígyó a Lombkoronán – “Most már eshet az eső nyugodtan!”

Aszfaltkígyó a Lombkoronán – “Most már eshet az eső nyugodtan!”
© Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Az önkormányzat saját erőből finanszírozza az út- és a járdaépítést.

Szilágyi Gyuláné tizenegy éve él a Lombkorona utcán. Azóta várta, hogy valaha nem a poros, sáros utcán kell közlekednie, hanem a kapuján kilépve az aszfaltra léphet. És lőn.

– Elmondani se lehet, hogy mennyire örülünk ennek! Némi túlzással az ember olykor nyakig sárban járt. Most már eshet az eső nyugodtan! – mosolyodott el a hűvös, ám neki igencsak derűs délelőttön.

Dr. Kovács Ferenc polgármestert a NyírVV Nonprofit Kft. delegációja fogadta, és közösen tesztelték az aszfaltkígyót.

lomb2

– Ezt az utat még tavaly szerettük volna leaszfaltozni, de ehhez egyetlen telek tulajdonosa nem járult hozzá. Mindössze nyolc méteres sávról van szó, ami megnehezítette az itt élők életét. Tipikus az eset, mivel sokszor szembesültünk azzal, hogy hiába húz mindenki egy irányba, egyetlen kivétel megnehezíti a köz ügyét. Kisajátítással tudtuk megszerezni az ominózus szakaszt. Egyébként 2013 óta folyamatos az útépítési program Nyíregyházán, ami azért is fontos, mert nem uniós támogatásról, prioritásról van szó, hanem saját erős beruházásról – nyomatékosította dr. Kovács Ferenc. Az idén hét földút kap új aszfaltburkolatot (Hold u., Lombkorona u., Merkur u., Mohács u., Móra F. u., Naspolya u., Szíjgyártó u.), hat helyszínen pedig a meglévő utakat újítják fel (Kodály Z. u., Gádor B. köz, Krúdy Gy. köz, Bokréta u., a Kollégium utca Szőlőskert u. és sportpálya közötti szakasza, valamint a Pannónia u., Szőlőskert u. és Üstökös u. közötti szakasza. A november 30-ra befejeződő beruházás nettó 375 millió forint önkormányzati forrásból válhat valóra.

– A Lombkorona utcán 303 méteres szakasz lett leburkolva 178 tonnányi aszfalttal. Az összköltsége nettó 23,7 millió forint – közölte Szalai István, a NyírVV Nonprofit Kft. műszaki vezetője. A cég a nyári útjavítási program révén a meleg aszfaltos, tartós útjavítási technológiával 39 utcát közel 16 ezer négyzetméteren állított helyre nettó 70 millió forintból.

Fel is út, le is út: akiknek ezáltal komfortosabb lett az életük, szívesen barátkoznak a megyeszékhelyen kacskaringózó aszfaltkígyókkal.

Járdányi erő

Nyíregyházán az alábbi helyszíneken tartanak a járdaépítési és helyreállítási munkálatok:

Széchenyi u. (Vasgyár u.-repülőhíd között), Deák F. u. (Móricz Zs. u.-Arany J. u. között), Bethlen G. u. (Városmajor köz-Bessenyei tér között), Magyar u. (Fő u.-Búcsú u. között), Korányi F. u. (Ferenc krt.-Garibaldi u. között gyalog-kerékpárút), Inczédy sor (Szt. István u.-Bocskai u. között), Sóstói út (Ferenc krt.-Stadion u. között gyalog-kerékpárút), Bocskai u. (Inczédy sor-Nagyvárad u. között), Ady E. u. (Szt. István u.-Szántó Kovács J. u. között), Sarkantyú u. (Kossuth u.-Ószőlő u. között), Kereszt u. (Virág u.-Szarvas u. között), Északi krt. (Széna tér-Vasvári P. u. között gyalog-kerékpárút), Városmajor u. (Északi krt.-Városmajor köz között).

Nettó kétszáz millió

A járdaépítési és helyreállítási teendőket összesen tizennégy helyszínen végzik a megyeszékhelyen – többek között érintik Orost, Érkertet, Alsóbadúrt, Hímest és a belvárost. Az Alsóbadúri út 317 méteres szakaszán új járdát alakítanak ki, a további tizenhárom helyszínen a már meglévő járdaszakaszokat állítják helyre. Már befejeződött a helyreállítás a Sóstói úton, a Bethlen Gábor, a Deák Ferenc, a Széchenyi István, a Korányi Frigyes, a Magyar utcán és az Inczédy soron. A teljes program előreláthatólag november 30-ig ér véget, és közel nettó 200 millió forint önkormányzati forrásból valósul meg.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés