Asztalitenisz-vb – Ázsiából is sok nézőt várnak Budapestre

Budapest – Európán kívül Ázsiából is sok nézőre számítanak a jövő évi, budapesti egyéni asztalitenisz-világbajnokság szervezői.

A versenyre április 21. és 28. között kerül majd sor a Hungexpo területén. Az MTI-hez eljuttatott közleményből kiderül, hogy a viadalt négy pavilonban bonyolítják le. A legújabb, közel 10 ezer négyzetméteres G csarnokban rendezik a döntőket, itt épül fel az 5000 fő befogadására alkalmas nagy aréna, továbbá ebben a pavilonban kapnak helyet egyedi standjaikkal a rendezvényt támogató fő szponzorok is. Az F pavilonban alakítják ki az úgynevezett VIP beütő csarnokot, a bírói és játékosi pihenőt, a sajtóközpontot és konferencia termet. A 20 ezer négyzetméteres A pavilon egyik felében a játékosok gyakorolhatnak, a másikban pedig a selejtezőket tekinthetik meg a nézők, a 2000 fős lelátóról. A D pavilonban szeparáltan folyik majd a versenyzői étkeztetés, míg a csarnok többi részében a szurkolói zóna lesz, ahol a nézők is kipróbálhatják asztalitenisz tudásukat, illetve itt vásárolhatnak különböző sporteszközöket, sportruházatot és a versennyel kapcsolatos emléktárgyakat is.

“Nagy örömünkre szolgál, hogy ilyen nagyságrendű sportesemény házigazdái lehetünk, és mivel Magyarországon sokan szeretik az asztaliteniszt, reményeink szerint telt ház fogadja a versenyzőket” – mondta Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója.

“Csak, hogy lássuk, mekkora versenyről van szó, érdemes megjegyezni, hogy a sportági világbajnokságok között nézettséget tekintve az asztalitenisz a hatodik legnagyobb esemény – tette hozzá Felegyi Gábor, a magyar szövetség főtitkára. – Az természetes, hogy Európából minden bizonnyal sok szurkoló érkezik a vébére, de terveink szerint Ázsiában is árusítunk belépőket, hiszen a tapasztalatok szerint onnan is érkeznek majd drukkerek.”

A viadal miatt megnövekedett forgalomra számíthatnak a budapesti szállodák is, a rendezvénynek köszönhetően a fővárosi hotelekben várhatóan 20 ezer körüli többlet szobaéjszaka realizálódik majd április 15. és 30. között.

Budapest eddig három asztalitenisz-világbajnokságnak adott otthont, 1929-ben, 1931-ben, legutóbb pedig 1950-ben volt házigazda.

– MTI –








hirdetés