Át akarta vágni a torkát, mert túl közel ment a csocsóasztalhoz

Át akarta vágni a torkát, mert túl közel ment a csocsóasztalhoz
© Illusztráció: Israel National News
Kisvárda – Valószínűleg nem így tervezte az évét az akkor még 16 éves kisvárdai fiatalember, aki tavaly februártól letartóztatásban van, mert megkéselt három fiatalt egy szórakozóhelyen.


A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vádirata szerint a 16 éves vádlott három társával – ők 16 és 17 évesek, egyikük a 14. életévét sem töltötte be – tavaly február 2-án az egyik kisvárdai szórakozóhelyen csocsózott. Ugyanitt ünnepelte egy ismerősük születésnapját másik három fiatalember is. Mindkét társaság szeszes italt fogyasztott, így utólag nehéz megállapítani, hogy mi miatt alakult ki közöttük vita – valószínűleg az egyik sértett túl közel ment a csocsóasztalnál játszó fiúhoz, aki ezt indulatosan szóvá tette. A biztonsági őrök kiküldték a lökdösődő fiút, aki az utcán elővette a közel 9 cm pengéjű kését, hadonászott vele és kiabálta, hogy küldjék ki a fiút és annak társaságát, elvágja a nyakukat. A biztonsági őrök a sértettet is kikísérték az utcára, ahol a vádlott rátámadt, megvágta a nyakát, és további négy vágást ejtett rajta.

A sértett barátai próbálták megfékezni a késsel hadonászó fiút, mire ő az egyikük nyaka felé szúrt, egy másik fiút deréktájon szúrt meg. A vádlott társai is az utcára mentek, és a sértetteket bántalmazták. Mire a rendőrök a helyszínre értek, a vádlottak és gyermekkorú társuk elszaladtak, de pár órán belül elfogták őket, a kést használó vádlottat letartóztatták.

Élnének a lehetőséggel

Az ügyészség emberölés kísérletével, életveszélyt okozó testi sértés kísérletével és súlyos testi sértés kísérletével vádolja a késelő fiút, társait garázdasággal és súlyos testi sértéssel. Az ügyészség azt indítványozta, hogy továbbra is maradjon letartóztatásban a kést használó vádlott, és vele szemben fiatalkorúak börtönbüntetését szabjon ki a bíróság, társaival szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozták.

A tavaly július 1-jén hatályba lépett új büntetőeljárási törvény adta lehetőséggel élve, ha a vádlottak még a tárgyalás előtt, az előkészítő ülésen beismerő vallomást tennének és lemondanának a tárgyaláshoz való jogukról, az I. rendű vádlott esetében 4 év fiatalkorúak börtönbüntetést, társai esetében pedig 1 év fiatalkorúak fogházbüntetést – 3 évre felfüggesztve – venne tudomásul az ügyészség. Így elkerülhető lenne a tanúk és szakértők meghallgatása, és gyorsabban, olcsóbban befejezhető lenne az eljárás. Emellett az ügyészség szerint a gyorsan kiszabott, megfelelő mértékű büntetés nagyobb visszatartó erőt jelent.

A gyermekkorúval szemben az eljárást megszüntették, mert életkora miatt nem büntethető. Az eljárás a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik – tájékoztatott dr. Szilágyi László sajtószóvivő.

KM








hirdetés