Átadták a Barcsay-díjakat

Szentendre – Hajgató Terézia, Jánosi Kata és Tóth Annamária Rita festőművészek vehették át pénteken a 2018. évi Barcsay-díjakat a szentendrei MANK Galériában.

Mindhárman a közelmúltban szereztek diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.

A MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. szentendrei galériája adott otthont idén a Barcsay-díjak ünnepélyes átadásának, valamint a 2017. és 2018. évi díjazottak kiállításának.

Mint Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezető igazgatója fogalmazott, a MANK célkitűzése, hogy mind több fiatal alkotónak teremtsen lehetőséget a bemutatkozásra. Az igazgató felidézte, hogy Barcsay Jenő (1900-1988) a szentendrei festészeti hagyomány egyik legmeghatározóbb alakja volt, akit mesterének tekint és tekintett többek között Balogh László, Deim Pál és Konok Tamás is.

Tardy-Molnár Anna kiemelte, hogy Barcsay Jenő örökösei, Kónya Ferenc és Kónya Márta példamutató gondossággal őrzik és ápolják a gazdag életművet, és emlékeztetik a jelen alkotóit arra a példaértékű oktatói munkásságra, melyet Barcsay az utókorra hagyományozott.

1989 óta működik a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány, amelynek létrehozásban jelentős szerepet játszott a testvér, Erzsébet – idézte föl Feledy Balázs művészeti író, hozzátéve, hogy az alapítvány munkássága azóta kiszélesedett.

A kuratóriumnak – amelynek művész tagjai jelenleg Aknay János, Bereznai Péter és Baksai József – nagyon fontos a tehetségfelfedező funkciója is – emelte ki Feledy Balázs.

Barcsay Jenő a 20. századi magyar művészet egyik enigmatikus alakja, aki meghatározta a háború utáni magyar művészet arculatát, végakaratában maga rendelkezett a nevét viselő díj, illetve tanulmányi jutalom létrehozásáról.

Maradandót alkotott a művészeti oktatás terén is, amit tizenhét nyelvre lefordított Művészeti anatómia könyve is bizonyít.

Az alapítvány által meghirdetett pályázatra 35 évesnél fiatalabb festők nyújthatják be pályázatukat, a határon túlról is. A díjátadó ünnepséget hagyományosan Barcsay Jenő születésnapjához, január 14-hez közeli időpontban rendezik meg. A díjjal pénzjutalom, oklevél és emlékérem jár, a nyertesek kiállításon mutathatják be munkáikat. Mivel a 2017. évi díjazottak – Kósa Gergely, Kristófy Dániel és Máthé László – bemutatkozása elmaradt, ezért a két esztendő díjazott művészei együtt állítanak ki idén.

A kiállítás kurátora Bereznai Péter festőművész, a tárlat január 20-ig látható.

– MTI –








hirdetés