Átalakul a bírósági szervezet

Dr. Nyakó Zsuzsanna (középen), dr. Sörös László és Sterné dr. Deák Andrea szóvivők a sajtóbeszélgetésen
Dr. Nyakó Zsuzsanna (középen), dr. Sörös László és Sterné dr. Deák Andrea szóvivők a sajtóbeszélgetésen - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Folyamatban lévő közigazgatási ügyeket adtak át a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak.


Mozgalmas, kihívásokkal teli év vár a hazai bírósági rendszerre, így a Nyíregyházi Törvényszékre is – hangzott el a hétfői sajtóbeszélgetésen. – A legjelentősebb változás, hogy 2020. január elsejétől megyénkben is megszűnik a közigazgatási és munkaügyi bíróság, a közigazgatási jogviták (például adó-, vám- és szociális ügyek) elbírálására a létrejövő közigazgatási törvényszékeknek, valamint a Közigazgatási Felsőbíróságnak lesz hatásköre – mondta dr. Nyakó Zsuzsanna. A törvényszék elnöke kiemelte: jelenleg 20 közigazgatási és munkaügyi bíróság működik hazánkban, de a már említett a közigazgatási perek jelentős részét most is nyolc, regionális illetékességgel eljáró közigazgatási és munkaügyi bíróság intézi.

A munkaügyi perek maradnak

– A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ügyekben a Debreceni Közigazgatási Törvényszék jár majd el jövő év januárjától, s bár a törvény január 31-éig adott határidőt, mi a múlt héten 16 folyamatban lévő ügyet adtunk át a (most még) Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak, hogy minél hamarabb kijelölhessék az eljáró bírót – hangsúlyozta az elnök, hozzátéve: ez utóbbiak egy része a kisvárdai kisajátítással kapcsolatos ügy.

– A klasszikus munkaügyi perekben 2020. január 1-jétől első fokon a „rendes”, így a Nyíregyházi Törvényszék jár el. Az ügyfélközpontúság jegyében – említette Nyakó Zsuzsanna –, arra is lehetőség lesz, hogy szociális vagy fogyatékossági támogatási, több embert érintő kisajátítási ügyben azért, hogy az ügyfeleknek ne kelljen Debrecenbe utazniuk, itt Nyíregyházán tárgyalhatja a közigazgatási bíróság bírája az ügyet. De – és erre is volt példa –, ha olyan fekvőbeteget kell meghallgatni, aki nem tud megjelenni a bíróságon, akkor a bíró a helyszínre is kimegy. Ezen kívül az ingyenes ügyfélsegítésről, a bírósági digitalizációról, valamint a tárgyalások nyilvánosságának szabályairól is szó volt, ezekről később számolunk be.

KM








hirdetés