Átalakult a Nyíregyházi Gyermekjóléti Központ

A szakmai napon a nyíregyházi bölcsődék felújítását is szóba hozták
A szakmai napon a nyíregyházi bölcsődék felújítását is szóba hozták
Nyíregyháza – Szervezeti átalakuláson ment keresztül januárban a családsegítés és a gyermekvédelem, ennek következtében a Nyíregyházi Gyermekjóléti Központ jogutód intézményeként jött létre a Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ.


Az intézmény vezetői, dolgozói kedden délelőtt egy szakmai nap keretében foglalták össze az elmúlt néhány hónap tanulságait, szó esett a rendszer jó és a felszínre került kevésbé jó tulajdonságairól, ahogy felvázolták a szakemberek előtt a jövőben tornyosuló kihívásokat is.

Jól működött előtte is

A megjelenteket Jászai Menyhért köszöntötte, aki szerint a szervezeti változtatás előtt is jól működött a megyeszékhelyen a családsegítő és a gyermekvédelmi rendszer, ám az integráció tovább erősítette a hatékony munkavégzést.

– Az átszervezés során derekas munkát végeztek az önkormányzatok. Az én meglátásom az, hogy a szociális szférából nem embereket kell kivonni, hanem éppen ellenkezőleg: minél inkább erősíteni kell a rendelkezésre álló humánerőforrást – fogalmazott a nyíregyházi alpolgármester, majd hozzátette: a megyeszékhelyen nem kell bölcsődei díjat fizetni, ezzel is segíti az önkormányzat a kisgyermekeket nevelő családokat.

Jászai Menyhért előrebocsátotta: az elkövetkező években szeretnének bölcsődéket, illetve a Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ fenntartásában működő épületeket felújítani. Ezután Bartos Edina, az Emberi Erőforrások Minisztériumának gyermekjóléti alapellátás-referense beszélt a jelzőrendszeri szintek kibővítésének tervéről, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal még képlékeny jövőjéről, a hivatal hatósági tevékenységéről és a speciális szolgáltatásaikról.

KM-TG

A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország április 27-i számában és a kelet.hu-n.








hirdetés