Átlag feletti növekedés

Akt.:
Boldog fiatalok a Pont Ott Partin: a jelentkező diákok 67 százalékát vették fel valamelyik egyetemre vagy főiskolára
Boldog fiatalok a Pont Ott Partin: a jelentkező diákok 67 százalékát vették fel valamelyik egyetemre vagy főiskolára
Nyíregyháza – Tíz százalékkal több hallgató jutott be a Nyíregyházi Egyetemre, mint egy évvel korábban.

Kedd este hozták nyilvánosságra az idei felvételi ponthatárokat, amelyekből kiderült: 1252 hallgató jutott be a Nyíregyházi Egyetemre. Ez közel tízszázalékos növekedést jelent az elmúlt évhez képest, míg az országos átlag négy százalék körüli emelkedést mutat.

Ez a szám még változni fog

– Ez a szám a jelenlegi állapotot tükrözi, és változni fog, hiszen az idén is lesz pótfelvételi eljárás, a diplomások számára szakirányú továbbképzéseket és részismereti képzéseket is kínálunk, de a határon túli, beregszászi kihelyezett képzésekre is várjuk a jelentkezéseket – mondta lapunknak dr. Onder Csaba, az intézmény rektora, aki óvatos derűvel kezeli a számokat.

– Az egyetemmé válás növelte az intézmény presztí­zsét a városban és a megyében is, ennek pedig minden bizonnyal jelentős szerepe van abban, hogy az intézményt első helyen megjelölő diákok aránya 16, a felvett hallgatóké pedig 10 százalékkal növekedett. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy egyszeri jelenségről van-e szó vagy hogy a jövőben is ez lesz-e a jellemző – mindez jövő ilyenkor derül csak ki. Mi lépésről lépésre tudunk haladni: el kell nyernünk a hallgatók bizalmát, itt tartani és eljuttatni őket a diplomáig – mondta a rektor, aki a számok mögé is nézett.

Tesi, magyar, töri

– Minden képzési területen nőtt a felvett hallgatók száma, ami nagyon örömteli, hogy az osztatlan tanárképzésben 74 százalékkal emelkedett a felvettek száma, itt a legnépszerűbb szakok a testnevelés, a magyar, a történelem, az angol és az ének-népzene voltak.

Alapképzésben 34 százalékkal több diák kezdheti meg a tanulmányait szeptemberben, a felsőoktatási szakképzés nappali képzéseinél nincs számottevő változás, a levelezősök száma viszont megduplázódott. Mind az államilag finanszírozott nappali, mind a levelezős képzés emelkedést mutat.

Jelentős volt a növekedés az agrármérnöki szakoknál, a legnépszerűbbek a csecsemő- és kisgyermeknevelő, a gazdálkodás és menedzsment, a képi ábrázolás, a tanító, a sportszervező, a testnevelő-edző és a mérnök képzések voltak. Azoknak sem kell kétségbeesniük, akik a keddi ponthúzáskor lemaradtak: a pótfelvételi eljárás azoknak kínál lehetőséget, akiket nem vettek fel, vagy akik nem is jelentkeztek, és minden olyan szakra érvényes, ahol volt beiskolázás. A Nyíregyházi Egyetemre augusztus 7-éig – kizárólag elektronikusan – lehet benyújtani a jelentkezést, az alkalmassági vizsga augusztus 19-én lesz, a döntés pedig augusztus végéig megszületik – mondta a rektor.

– KM-SZA –


Nincs most teendőjük

Azoknak, akiket felvettek a Nyíregyházi Egyetemre, nincs tennivalójuk: hamarosan írásban kapnak értesítést a döntésről, a levél pedig minden fontos információt tartalmaz majd a beiratkozásról, az évnyitóról, a gólyatáborról. Akinek kérdése vagy problémája van, keresse az intézményt, ahol a pótfelvételizőknek segítenek a minimumfeltételek meghatározásában. Aki kollégiumban szeretne lakni, jó eséllyel be is kerül, hiszen elegendő a kapacitás.








hirdetés