Atlétikai Eb – Kiemelt biztonsági intézkedések Breitscheidplatzon

Berlin – Kiemelt hangsúlyt kap a biztonság a berlini atlétikai Európa-bajnokság belvárosi helyszínén, a Breitscheidplatzon, ahol 2016-ban az eddigi legsúlyosabb németországi iszlamista terrortámadás történt.

A Vilmos császár emléktemplom szomszédságában kialakított mini aréna egyrészt szurkolói zónaként működik, ahova csúcsidőben több ezer embert várnak, másrészt itt rendezték a súlylökés selejtezőjét, innen indulnak az utcai versenyek, a maraton és a gyaloglás, valamint az eredményhirdetéseket is itt tartják.

Az egész napos szórakoztató programok mellett a nézők egy hatalmas kivetítőn nyomon követhetik a glasgow-i kontinensbajnokságok küzdelmeit is, mivel az atlétikai Eb is a multisport Európa-bajnokság része. Más kérdés, hogy a 35 fokos hőség miatt nap közben általában üresek az ideiglenes lelátók.

A környező utcákat több szakaszban lezárták, mindenhova a gépkocsi behajtást lehetetlenné tévő akadályokat helyeztek el. Az Eb-helyszínre csak azután léphetnek be a szurkolók, hogy a táskákat átvizsgáltak, s csak meghatározott mennyiségű folyadékot vihetnek magukkal. A szomszédos Budapest strassén is fokozott a rendőrségi jelenlét.

A Breitscheidplatzon 2016. december 19-én egy merénylő teherautóval a tömegbe hajtott a karácsonyi vásáron, 12 ember életét vesztette, többen megsebesültek.

– MTI –

Címkék: , ,







hirdetés