Zabagépek hattyúdala

atonák özönlötték el a Tiszát, fegyverropogás veri fel a folyó csendjét – egyelőre csak Jász-Nagykun-Szolnok megyében, de a harcok várhatóan az egész magyarországi szakaszra kiterjednek majd. A kárókatonák ugyan fegyvertelenek és védettek – néhány évtizede még a kipusztulás fenyegette őket –, mégis engedélyezték a gyérítésüket. Hoványi Péter jegyzete.

A madarak azzal szolgáltak rá a sörét általi halálra, hogy nem átallnak táplálkozni, ráadásul épp halat esznek, amire a horgászoknak is fáj a foguk. Nemrég a kolozsvári sporthorgászok aláírásgyűjtéssel kívánták megalapozni a Szamos-lakó kárókatonák elleni hadjáratot, amire válaszul egy helyi ornitológus kifejtette: a halállomány drasztikus csökkenésért nem ezek az őshonos madarak a felelősek, hanem a szaporodóhelyeket elpusztító emberi tevékenység.

Mindez eszembe juttatta a kínai esetet: miután kiszámolták, hogy egy veréb évente öt kiló gabonától fosztja meg a lakosságot, több milliárd madarat irtottak ki, aminek eredményeképpen elszaporodtak a valódi kártevők, és az éhínség olyan méreteket öltött, hogy az ország szovjet verébimporttal igyekezett kiköszörülni a csorbát – hiába.

Hasonló veszély aligha fenyegeti hazánkat a kárókatona-gyérítés miatt, mégis úgy vélem, nem ez lenne a vízimadarakkal kapcsolatos legégetőbb feladat. Köreikben puska nélkül is arat a halál, ugyanis a nedves környezet kedvez a madárinfluenza terjedésének, azonban máig sem tisztázott, melyik szerv feladata lenne a gombamód szaporodó, fertőzésveszélyes hattyúhullák begyűjtése. Ha majd sikerrel megvívták a járvány elleni háborút – nos, a kárókatonákat akkor is hagyják békén!

- Hoványi Péter -