Atletizáltak, sakkoztak, fociztak a képviselők

Nyíregyháza – Sportos közgyűlés volt a csütörtöki, hiszen egyebek mellett szó volt atlétikáról, sakkról, labdarúgásról és a jeges sportágakról is.

Dr. Kovács Ferenc bejelentette, hogy a Modern Városok Program keretében a korábban eltervezett atlétikai centrum megépítéséhez megérkeztek a szükséges anyagi források, így a Tiszavasvári úton megépülhet a komplexum több mint 3 milliárd forintból. Döntés született arról, hogy a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. sakkszakosztállyal gyarapodik. A Media Markt mellett jégpálya épül, a polgármester ígérete szerint az idén karácsonyra elkészül a beruházás.

A Bozsik József Labdarúgó Akadémiát működtető Spartacus 1928 Utánpótlásképző-központ Nonprofit Kft. számára 25,5 millió forintos támogatást szavazott meg a közgyűlés 13 igen, 5 nem és 3 tartózkodás mellett. Nagy László (MSZP) szerint „nem elegáns attól kérni, akitől megvették, hiszen a Bozsik-akadémia a város gyermeke”.

Az NB II-es Nyíregyháza Sparacusnak 65 millió forintos éves premizálást hagytak jóvá 19 igennel és 2 nemmel. Dr. Kovács Ferenc kijelentette: – Három kérésünk van: legyen teljesítmény, megfelelő nézőszám és minél több helyi fiatal épüljön a csapatba. A három faktornak együtt kellene érvényesülnie. Az előző bajnokság sikertelen volt, az önkormányzatnak is át kellett gondolnia, értékelnie a helyzetet. Nonszensz, hogy tizenhárom nyíregyházi utánpótlás korú játékos igazolt el felnőtt együtteshez. Él a bizalmunk, ha a csapat feljut az élvonalba, további 50 millió forintos támogatásban részesül a klub.

A közgyűlésen jelen lévő Szűcs Mihály sportigazgató közölte:

– Hamarosan bemutatjuk az akadémia új vezetőjét. Elöljáróban annyit elárulhatok, hogy magasan kvalifikált személyről, az ország egyik legismertebb szakemberéről van szó. Természetesen a felnőtt együttesnél minél több helyi kötődésű fiatal beépítésére törekszünk, és nem csak fiskális szempontból.

KM








hirdetés