Atomtitkok kiadásával vádolnak egy amerikai házaspárt

Az amerikai hatóságok pénteken letartóztatták a vezető amerikai atomkutató intézet két egykori dolgozóját, egy házaspárt, akik a vád szerint Venezuelának akartak nukleáris titkokat átadni – közölte az amerikai igazságügyi minisztérium.

A vád szerint venezuelai atombomba létrehozásában segítettek volna. Az amerikai hatóságok igyekeztek kiemelni, hogy Venezuelának nincsen köze az ügyhöz, a vádlottak az FBI egyik fedett ügynökével álltak kapcsolatban.

A 75 éves Pedro Mascheronit, és 67 éves feleségét, Roxby Mascheronit pénteken tartóztatták le, egy 2008 márciusában kezdett nyomozás után. Mindketten a Los Alamos-i atomkutató intézetben dolgoztak, ahol hozzáfértek bizalmas információkhoz. A férfi az atomfegyverek tervezésével foglalkozó osztály munkatársa volt.


Életfogytiglant is kaphatnak

A vád szerint a pár atomtitkokat akart kiadni Venezuelának, és a férfi állítólag azt mondta a magát venezuelai tisztségviselőnek kiadó FBI ügynöknek, hogy tíz év alatt atombombát tudna építeni az országnak. A pár az amerikai hatóságok közlése szerint majdnem nyolcszázezer dolláros fizetséget kért az atomtitkok átadásáért.

A pár ellen 22 pontban emeltek vádat, és akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphatnak.

– Független Hírügynökség –








hirdetés