Augusztus első hétvégéjén rendezik meg a Panyolafesztet

Augusztus első hétvégéjén rendezik meg a Panyolafesztet
© Fotó: panyolafeszt.hu
Panyola – A augusztus 5. és 7. között rendezik meg a Panyolafesztet, ahol az értékőrző népi- és világzenei programok mellett a 600 lelkes Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település falusi ételének is résztvevőivé válhatnak a fesztiválozók.

Muhari Zoltán, a Vásárosnamény és Fehérgyarmat között fekvő község polgármestere az MTI-nek elmondta: naponta mintegy háromezer vendéget várnak a koncertekre, néptáncbemutatókra, népi játékokra és a szabadidős programokra, így a közös tiszai fürdőzésre és a kerékpáros túrára a környék középkori templomaihoz, köztük a tákosi “mezítlábas Notre Dame-ként” emlegetett paticsfalú, paraszt barokk imaházához és a csarodai, késő román stílusban épült, egykor települési erőd szerepet is betöltő templomhoz és harangtoronyhoz.

Augusztus 5-én fellép a modern balkáni zenét játszó Zűrös Banda, a Besh O Drom, a mátészalkai Szatmár Kamara Zenekar és a sárospataki Bodrog Néptáncegyüttes.

Augusztus 6-án a Kuckó Művésztanyát, a Béres András Kört, Palya Beát, a Szatmár Táncegyüttest, a Péterfy Bori & Love Bandet, az ukrajnai tiszapéterfalvai Kokas Bandát és a világhírű paszabi roma népzenei együttest, a Parno Grasztot hallhatják a fesztiválozók.

Az augusztus 7-ei zárónapon a közös istentisztelet után a romániai nagykárolyi Carmina Renastencia Zenekar ad koncertet a panyolai református templomban.

Muhari Zoltán kiemelte, hogy a 11. Panyolafeszt résztvevőit a település falusi vendégházaiban és portáin helyezik el. A házaknál az úgynevezett tisztaszobában lakhatnak, sátorozhatnak a kertekben és megkóstolhatják a vendéglátók híres házi pálinkáit, ételeit.

A helyiek sütnek-főznek a résztvevőknek, a szatmári vidék valamennyi tájjellegű ételével kedveskednek nekik, így például káposztás paszulylevessel, málékásás töltött káposztával, vad- és halételekkel, lapcsánkával, palacsintával és szilvalekváros süteményekkel.

– MTI –

Címkék: ,







hirdetés