Autóipari kutatásra 600 millió forintot nyert egy miskolci-debreceni konzorcium

Miskolc, 2013. március 5., kedd (MTI) – Autóipari kutatásra, fejlesztésre csaknem 604 millió forintot nyert uniós pályázaton egy miskolci-debreceni konzorcium.

A Miskolci Egyetem, az MTA debreceni Atommagkutató Intézete és a miskolci Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Kft. alkotta konzorcium projektjének célja, hogy környezetbarát anyaggal váltsa ki az autóiparban az ólomalapú anyagokat.

A Forr-Ász elnevezésű, kétéves időtartalmú projektről Kékesi Tamás, a program szakmai vezetője kedden sajtótájékoztatón azt mondta: nagyon leegyszerűsítve az anyagok egymáshoz rögzítésével foglalkozik a program.

Az unió direktívái szerint 2015-ig az autóiparnak is át kell térnie a hagyományos, megbízható, jól bevált, ám a környezetre ártalmas, ólmot tartalmazó forraszanyagokról ólommentes, új forraszanyagok használatára – közölte Kékesi Tamás. A projekt a járművek két alapvetően fontos működési rendszerére, az elektronikai egységekre és a motor hűtőrendszerére fókuszál.

– MTI – 



Betti, a nap szépe

Betti 22 éves miskolci lány.
tovább »






hirdetés