"Az ünnep a nemzet egységéről szól!"

Putnoki megemlékezés
Putnoki megemlékezés
Putnok – Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc putnoki ünnepsége szombat reggel 9-kor kezdődött a római katolikus templomban szentmisével, a református templomban pedig Istentisztelettel. 

A Serényi László téren délelőtt 10 órakor a Himnusz után Tamás Barnabás, Putnok polgármestere ünnepi köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy minden év március 15-én az 1848/49-es magyar forradalomra és szabadságharcra emlékezünk, a magyar nemzet szabadságának őrlángjára. Arra az őrlángra, melyet sokszor szerettek volna kioltani, emlékezetünkből kiirtani. Ez a forradalom azonban olyan nyomot hagyott a magyar emberekben, ami értelmet adott a legkilátástalanabb és emberileg legreménytelenebb időkben is.
Adtak nekünk a márciusi ifjak egy mintát, egy példát, egy örök magyar eszményt, amelyért meg kell nekünk is küzdenünk – hangoztatta Tamás Barnabás. Napjainkban a magyar vidék, a magyar falvak polgárosodásért kell szakadatlanul dolgoznunk. Intézményeink életben maradásáért, a postákért, a kisiskolákért, a falusi intézményekért, a vasutak megmaradásáért, az egészségügyért, az oktatásért, mindennapi megélhetésünkért. Azért, hogy vidéken is lehessen polgári életet élni! Hogy fiataljainknak ne kelljen elköltözniük azért, hogy jövőt és családot alapozzanak. Számunkra, magyarok számára az egység megtapasztalásának lelkesítő pillanata az, ami összekovácsol, és képessé tesz bennünket diadalmas tettek végrehajtására. Így volt ez 2008. március 9-én, amikor példátlanul széles körű összefogás jött létre Magyarországon, és 3,3 millió ember nyilvánította ki, hogy nem ért egyet a hazugság politikájával és világossá tették, hogy Magyarországnak változásra és új irányra van szüksége! Tudnunk kell, hogy az eredményes munkához az összefogás és a tudás mellé kell a hit és a bizalom is, továbbá, amit még feltétlenül meg kell tanulnunk: az az együttműködés és az egymásra utaltság. Ez a nemzeti ünnep nekünk többről szól, mint a forradalom vagy a szabadságharc. A nemzet egységéről mesél, a közös akaratról, együttgondolkodásról – mondotta végezetül Tamás Barnabás.
Ezt követően Csala Petra (ifjúsági önkormányzat) tartott történelmi megemlékezést, majd a Péczeli József Általános Művelődési Központ gondoskodott a színpompás ünnepi műsorról. Ezután a Petőfi-szobornál Tieber Júlia mondta el Petőfi Sándor A Magyarok Istene című versét. Koszorút helyezett el Tamás Barnabás, dr. Tanner János főjegyző és Katona Pál alpolgármester, valamint az intézmények és a civil szervezetek képviselői. A városi temetőben Kálniczky Endre sírjánál Katona Pál alpolgármester emlékezett meg az ünnepről, végül koszorúztak.

B. Gy.

Kapcsolódó anyagok:

 








hirdetés