Az állatkert éjszakai élete tárult fel Debrecenben

Akt.:
Látványos programokkal várták a vendégeket
Látványos programokkal várták a vendégeket - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Különleges állatokkal, bensőséges körülmények között ismerkedhettek a látogatók a debreceni állatkertben – éjszaka.

Népszerű volt a „Esti séta az állatkertben” nevezetű program, amelyre korlátozott számban fogadták az érdeklődőket, hogy minél testközelibb és családias legyen a hangulat. A gondozók segítségével a kíváncsiak beleshettek a rácsok, üvegfalak és kifutók mögött zajló, titokzatos késő esti állatkerti életbe.

Sok különleges programmal készültek a látogatók számára, amelyeket nem mindennap láthat a nagyérdemű. Megtekinthették például, milyen a vízilófogmosás, miképpen vacsoráznak az oroszlánok, s megismerkedhettek Boborjánnal, a kézből nevelt kismajommal. A gyerekek körében a legkedveltebb állat egyértelműen az utóbbi volt, illetve Perjámos, a nemrég született kispingvin. Továbbá lehetett egy kellemeset sétálni a meleg éjszakában a hatvanéves Nagyerdei Kultúrparkban.

ak (1)Fotó: Molnár Péter

Labovszki Milla, aki az állatkertben gondozóként dolgozik, elmondta, hogy ez a kezdeményezés több év után azért indult újra, hogy egyfajta bevezetésként szolgáljon a hónap végén bemutatkozó Állatkertek éjszakája programsorozatnak. Emellett cél volt az is, hogy visszahozzák a nosztalgikus emlékeket és a régi nagy sétákat. Az eseményeket úgy szervezték, hogy az állatok alvási szokásainak leginkább megfeleljen, tehát elsőbbséget élveztek a korán fekvők – tudtuk meg Millától.

GYT


Fotó: Matey István
Debrecen - A legnagyobb pingvinkolónia egyik tagját mutatták be a pénteki sajtótájékoztatón a debreceni állatkertben. A Perjámos névre keresztelt pingvin már a 23. fióka, aki a Nagyerdőn kelt ki. Az eseményen a kispingvinről és társairól dr. Nagy Gergely Sándor, az állatkert ügyvezetője számolt b...








hirdetés