Az alma nem esett messze a fájától: két világbajnok kézis egy családban

Akt.:
Az alma nem esett messze a fájától: két világbajnok kézis egy családban
Nyíregyháza – Tóvizi Krisztián két gyermeke is kézilabdázik, nem is akárhogyan.

Szolnokról érkezett a szabolcsi megyeszékhelyre kézilabdázni Tóvizi Krisztián, akkoriban még az NYVSC berkein belül működött a helyi csapat.

A csupa szív, a sajátos humora és állandó jó kedélye miatt minden csapatában nagy népszerűségnek örvendő Krisztián (becenevén Krisz) a kétezres évek elejéig erősítette a nyíregyházi kézilabdázókat.

Ismerősen csenghet a név

A megye és a régió (rutinosabb) kézilabdabarátainak eddig sem kellett bemutatni a Tóvizi-nevet, Petra révén mára az egész ország megismerhette. Hiszen ki ne tudná: a női junior válogatott tagjai nemrégiben, a szomszédvárban, Debrecenben megnyerték a korosztályos világbajnokságot.

– Petra Nyíregyházán született, de nem csak emiatt gondolok vissza jó szívvel a városra. Szerettem itt játszani, erős csapatunk volt, emellett jó közösséget is alkottunk. Neves edzőkkel dolgozhattam, úgy mint Szőke Pista bácsi, Uzejrovics Mirzet, Köstner Vilmos, Rácz Sándor, Bartha Dénes vagy Bíró Imre. Rendre az első osztályú bajnokság első felében végeztünk. Az akkori nagymenők, mint a Szeged, az Elektromos, a Dunaújváros, nem beszélve a Veszprémről, is remegő lábakkal érkeztek a mindig telt házas Bujtosi Szabadidő Csarnokba. Abban az időben anyagilag is stabil volt a csapat, gondoljunk csak a Baráth Laci bácsi nevével fémjelzett Kárpát-Húsra – emlékezett vissza a „boldog, szép napokra” Krisz, aki szerényen elhallgatta: nyíregyházi játékosként főiskolai világbajnoki (az akkor még Bessenyei György Tanárképző Főiskola névre hallgató intézmény biológia-testnevelés szakos hallgatójaként) címet szerzett, a „két éven át tartó” (a csoportmeccsek még 1996 decemberében kezdődtek, a döntőt pedig már 1997 január 5-én fújta le a lengyel Solodko-testvérpár) világversenynek pedig a Buszacsa adott otthont.

A fináléban nem marad nyitott kérdés: a magyar csapat „történelmi bosszút” állt a törökökön, 28-22-re diadalmaskodtak a félholdasok ellen. További érdekes párhuzam: a debreceni női junior vb-döntőn, a norvégok ellenében is ugyanez a végeredmény született…

A nyíregyházi aranymeccsen két találatot jegyző Krisztián így emlékszik vissza a főiskolás vb-re. – Örök emlék a számomra. A Csík János szövetségi kapitány irányította csapat olyan kvalitású játékosokból állt, mint a torna legjobb játékosának megválasztott veszprémi Sótonyi László, a legjobb kapus címet kiérdemlő győri kapuvédő, Gerháth Zoltán, vagy a beálló Rosta István, illetve az akkor már Győrben játszó, de előtte Nyíregyházán kézilabdázó Tóth Edmond, de a vajkezű jobbszélsőnket, Kertész Balázst sem szabad kihagyni a sorból – sorolta egykori csapattársait Tóvizi Krisztián.

– Félelmetes volt a hangulat, az összes meccsen dugig volt a csarnok, minden szempontból csodálatos torna volt – fogalmazott Krisz, aki a törökök legyőzése után így értékelt (1997. január 6-ai számunkból idézünk). „Eddig is szerettem Nyíregyházát, ám ezután imádni fogom…”

No, de nem csak a főiskolás világbajnoki cím miatt emlékszik vissza jó érzéssel Nyíregyházára Tóvizi, ugyanis klubcsapatával is rengeteg emlékezetes mérkőzést játszott. – A kilencvenes években a Veszprém kevés bajnoki mérkőzést veszített el, ez Nyíregyházán azonban gyakran előfordult velük, nem szívesen jöttek a Bujtosiba Éles Józsiék. Így volt ez akkor is, amikor három és félezer néző előtt 17-16-ra legyőztük őket. Vagy ott volt a 98’ december 4-ére, fél hatra kiírt Dunaferr elleni meccsünk. A Kékes-Kékes páros a nagy havazás miatt nem érkezett meg időben, sokáig ment a huza-vona, hogy lesz meccs, nem lesz meccs, a játékvezetők végül fél kilenckor adtak jelet a kezdődobásra. Kolics János csapata végül bánhatta, hogy nem ment bele a mérkőzés elhalasztásába, 25-20-ra győztük le őket. A Dunaferr ellen olyan meccsünk is volt, mely Gyima (Szergyuk Dmitrij, a szerk.), Kun Laci és Medve Robi „hathatós közreműködésével” egy komoly tömegjelenettel ért véget. Mondanom sem kell, akkor is mi győztünk – anekdotázott Krisztián, aki a sok jó mellett azért a nehezebb időszakra is emlékszik.

2001-ben a nyíregyházi klub anyagilag megroppant, csúsztak a fizetések, éppen ezért a csapat gerincét adó játékosok zöme más egyesületekhez igazolt. Ekkor került Krisztián a szomszéd megyébe: Hajdúböszörményben és Debrecenben kézilabdázott tovább (utóbbi csapatban a cikk szerzőjével együtt pattogtatta a labdát az első osztályban).

Ekkor Krisz már a civil életre is gondolt.

– Jó pár esztendeje a debreceni hőszolgáltatónál dolgozom, viszonylag távolabb kerültem a kézilabdától – mondta Tóvizi.

Ez a viszonylag tényleg csak viszonylag, hiszen Tóvizi Krisztián szurkolóként fel-feltűnik a pályák mellett. És mi tagadás, van is kikért szorítania.

Tamás fia (aki 2001-ben, Petrához hasonlóan szintén Nyíregyházán született) jelenleg a balatonfüredi utánpótlásban bontogatja a szárnyait. Ő is korosztályos válogatott, jelenleg az ifjúsági EB-re készülő keret tagja. A beállóként bevethető Petra (ki ne tudná…) nyakába nemrégiben junior világbajnoki aranyérmet akasztottak.

– Petra kiválóan védekezik, mentálisan erős, jó helye van az NBI.-es Debrecenben. A vébé nyitómeccse előtt egyébként felhívott, hogy a csapattársaival egyetemben nagyon izgul. Igyekeztem megnyugtatni őt. Tudtam, miről beszél, hiszen a 96-97-es főiskolás világbajnokságon én is átéltem ehhez hasonló nyomást – villantotta meg gyakorló sportpszichológusi képességeit Tóvizi Krisztián.

Azt talán már kevesebben tudják, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok megyéből származó Krisz, mielőtt Nyíregyházára igazolt volna, Szolnokon egy csapatban játszott azzal a Vlagyimir Golovinnal, aki Petra edzője volt a nemrég véget ért debreceni junior világbajnokságon.

– Vován már akkoriban is látszott, hogy átlagon felüli intelligenciával rendelkezik, mind a pályán, mind pedig a pályán kívül. Nem csodálkozom rajta, hogy sikeres edző lett belőle. Petra elmondása szerint nagyon hamar megtalálta a közös hangot a lányokkal és győztes mentalitású csapattá gyúrta össze őket – fogalmazott Krisztián.

És még egy érdekesség: Tóvizi Krisztián legkisebbik fia, aki a labdaérzékén túl édesapja keresztnevét is megörökölte, jelenleg még kosárlabdázik. – Remélem, hogy mihamarabb megjön az esze és megtalálja a neki leginkább megfelelő sportágat – fogalmazott tréfásan a büszke apuka, Tóvizi Krisztián.

– Tarnavölgyi Gergely –








hirdetés