2007.10.12 08:52; Frissítve: 2007.10.12 08:52


Az amerikai külügy- és védelmi miniszter Moszkvában tárgyal

Az amerikai külügyminiszter, Condoleezza Rice és az amerikai védelmi miniszter, Robert Gates pénteken orosz vezetőkkel találkozik Moszkvában. Megvitatják többek között Irán nukleáris helyzetét és az amerikai rakétavédelmi terveket.

alt hiba beküldése

A két amerikai csúcsvezetőt fogadja Vlagyimir Putyin orosz elnök is, valamint tárgyalnak orosz kollégáikkal, Szergej Lavrov külügyminiszterrel és Anatolij Szergyukov védelmi miniszterrel.

A tárgyalásokon várhatóan szó lesz azokról a hidegháború idején kötött fegyverzetkorlátozási szerződésekről, amelyek kezdenek szétporladni, amint a két ország egyre ellenségesebben áll egymással szemben.

A védelmi miniszterek tárgyalásán valószínűleg az Egyesült Államok tervezett közép-európai rakétaelhárító rendszerének kérdése áll majd a figyelem középpontjában. Moszkva hevesen tiltakozik az ellen, hogy Csehországban egy óriási radar, Lengyelországban pedig egy ellenrakéta-kilövő bázis létesüljön. Moszkva azzal fenyegetőzik, hogy ha Amerika megvalósítja a tervét, akkor Oroszország felfüggeszti az európai hagyományos fegyverzetek korlátozásáról kötött egyezményt. Szó lesz az éppen lejáró stratégiai fegyverzetkorlátozási szerződés (START) sorsáról is.

Rice Moszkvában találkozik emberi jogi aktivistákkal is. Ez valószínűleg nem tetszik majd Putyinnak, aki a nyugat szerint a decemberi parlamenti és a márciusi elnökválasztásra készülve veszélyezteti a Szovjetunió felbomlásával létrejött demokráciát.

Az orosz és az amerikai tárgyalófelek megvitatják a Koszovó elszakadási törekvésével és Iránnal kapcsolatos eltérő véleményüket is. Putyin szerdán kijelentette: nem látja bizonyítottnak, hogy az iszlám köztársaság atombomba előállítására készülne, míg Amerika szeretne keményebb szankciókat kivetni Iránra.

Washington és a nyugat támogatja Koszovó elszakadási törekvéseit, míg Moszkva Szerbia mellé állva hevesen ellenzi Koszovó függetlenedését.

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Bernadett, a nap szépe

Bernadett 18 éves rudolftelepi lány. A vizsgái után a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni. A nyárra még nincs terve, de ahogy a barátnőit ismeri…
tovább »


Login2