Az Apollo valóság

Az Apollo valóság
Lehetséges, hogy Armstrong és társai nem is jártak a Holdon? Korabeli rejtett felvételek és egy sor tény állítja ezt, a NASA persze nem reagál, remélve a legjobbakat, elvégre ekkorát ők sem hibázhatnak…  video

Az amerikai űrkutatók már a hatvanas évek elején váltig állították, hogy lehetetlen embert juttatni a Holdra az elkövetkezendő nyolc évben, ám ezt az akkori politika nem hagyhatta ennyiben. Mindenesetre többmilliárd tévénéző követte nyomon a Holdra szállást. Talán csak halkan jegyzendő meg a King Kong című 1930-as filmremek és a nézők manipulálhatósága. Egyelőre.

Hogy hogyan, kik, s mikor forgatták ezt a filmet? Nos a NASA titkos ügyei legendásak, titkosított adatok, örök hallgatásra kötelezett emberek, eltusolt halálügyek a kísérletek során, furcsa építmények a világon szerteszét.

Az USA nem kockáztathatott, muszáj volt az oroszok elé kerülni, ha a valóságban nem is, de a tévében mindenféleképpen.

Íme egy fénykép, ami egy igencsak okos szerkezetet ábrázol, az alatta lévő műkráterekkel 1963 és 64 között építették Virginia államban. Ne felejtsük, ekkorra már szakemberek nyilatkozták, hogy lehetetlen a Holdra embert juttatni záros határidőn belül, nekiláttak hát másfajta szakemberek a majdan sugárzandó tévéadás forgatásának. Ez volt ugyanis a „bizonyíték”, élőben a Holdon landolás. És ez akkor hihető volt.
Ez a monumentális szerkezet már a hamis filmforgatás egyik jelentős díszlete, ennek segítségével oldották meg ugyanis az űrhajó landolását. A tartó oszlopokra erősített mű-űrhajó gyakorlatilag bármely irányba képes volt mozogni. Gondoljunk csak bele, hogyan lehetne rakétákat irányítani ilyen precíziósan, zökkenőmentesen landoltatni egy rakétahajtású űrhajót. Aki esetleg csodálkozna a színes kópián, színes film akkor már legalább húsz éve létezett.
A következő képen azt nézhetjük, hogy is mutat a műfelszínen a műhajó landolása. Kellő megvilágítással, eléggé lebutítva ahhoz, hogy bárki elhiggye, a jel bizony az űrből jön. Igen a kekeckedők mondhatják most a műholdas közvetítést, rögtön rávágva a minőség silányságának miértjét, valamiért erre nem gondolt anno többmilliárd ember. A képen mindenesetre Bob Nye látható, 1969. június 20-án, egy hónappal Armstrong hírhedt lépései előtt.
Ezen a képen Armstrong látható 1970. januárjában. Ha a történelem nem csal és a NASA sem, eddigre már fél éve megjárta Neil a Holdat és ugyanezt megtette az Apollo 12 is. De nem csal? Nézzük a technikai részleteket, hogy is valósították meg az űrhajósok mozgását, azt a látszatot keltve, hogy a gravitáció milyen csekély.

A klasszikus, tévében sugárzott filmen könnyen megfigyelhető, hogy két űrhajós egymás után halad, ugyanolyan sebességgel, ugyanabban az irányban, gyakorlatilag egy egyenes vonal mentén. Ismerjük a katonai szigort és a minden körülmények közötti formációra való törekvést, de egy ilyen idegen környezetben legalább az egyikük lehetett volna mondjuk háttal, figyelve minden irányra. Persze kötélpályán haladni sem egyszerű.

Ha a képek nem lennének meggyőzőek, íme néhány hivatalos dokumentum a NASA archívumából, ami Donald  Hewes nevéhez fűződik. Hewes volt, aki felügyelte az űrkutatási hivatal dokumentációit a Holdra szállásról. Mindez már Armstrong utazása utánról, s, hogy miért? Miért kell tökéletesíteni a filmeket? Miért kell még valósághűebbé tenni a kópiákat? A technika fejlődik, egyre több részletre derülhet fény, ha nem vigyáznak.

A.W. Vigil jelentése, a Langley Kutatóintézet Űrhajós-szimulációk részlegéről:

Hogy valósághűebbeké tegyük a szimulált landolásokat, Donald Hewes és emberei porral és homokkal töltötték fel a nyolclábú piros-fehér építmény talapzata alatt tálható kráteres felszínt. A felfelé irányított padlóvilágítás kellő szögben és erősséggel stimulálhatja a holdi fényviszonyokat, a beépített fekete háttér pedig az űr hatását kelti. Hewes személyesen mászott fel minden egyes kráterre és ellenőrizte színre fújásukat, hogy az esetlegesen rájuk vetődő árnyékok valósághűek legyenek.

Ezt a papírdarabkát az 1966. november 27 és december elseje között megrendezett Amerikai Mérnökök Társaságának téli ülésén prezentálta Vigil. A további részletek azonban ettől is érdekesebbek:

A földről rögzített leszállások nem kielégítők, főként az utolsó fázis. Ez azért lehetséges, mert egy landolás vizuális megjelenítése földi körülmények között túlságosan az itteni állapotokat tükrözik. A minél hihetőbb felvételek elkészítése sokkal inkább kivitelezhető lenne mesterséges körülmények között. Tanulmányoznunk kéne a kráterek közötti landolást.

Nézzük akkor a Langley Kutatóközpontot, belülről, hogy és mit is tettek az ügy érdekében, hogy a felvételeket még hihetőbbé tegyék. Talán az egyik legelbaltázottabb mozzanata a végülis tévében leadott verziónak, maga a landolás. Figyeljük a sebességet, az orbitális pályáról való leállás, amit a landolás követ, valószerűtlen, majdhogynem nevetséges. Bármely szerkezet, ami ekkora sebességgel közeledne a Holdhoz, minden bizonnyal belelökődne, ugyanis ezt a fajta erőt nem képes ilyen szinten kontrollálni egyetlen rakétahajtású jármű sem.
Hogy a méret mennyit is számít, arról valószínűleg sokan tudnának egyebeket is mesélni, mi azonban maradjunk a tényeknél. Két képen látható mekkora óriási felszínt utánzó festményt hoztak létre, majd a kamerát egy stabil, síneken futó szerkezetre erősítették. Manapság könnyebben képzelünk el lehetetlen kameramozgásokat, akkortájt kevesebbet láttak még az emberek.

 

Mégis hogy lehetséges egy ekkora dolgot eddig titokban tartani? Gondoljunk csak bele: a NASA nem engedhette meg, hogy alul maradjon, és ha nem tudja az űrhajósokat a Holdra juttatatni, hát úgy tesz, mintha. A festőket, szakembereket, felvételvezetőket és gyártókat mind válogatott társaságból szedték ki, titoktartási szerződés, estleges pletykálás után nyugdíj és minden szociális támogatás megvonása volt a jussuk, de egytől egyig elkötelezett hívei voltak a megdönthetetlen Egyesült Államoknak.








hirdetés