Az ,,aranyos” nem újvárosi

Jung Beáta
Jung Beáta - © Forrás: ÉrdMost
Tiszaújváros – A szakvezetés elvárásainak megfelelően érmet, aranyat szerzett Jung Beáta az U23-as korosztály súlyemelőinek albániai Európa-bajnokságán.

A 23 esztendős sportoló a durresi kontinensviadal csütörtöki versenynapján harcolta ki a legszebben csillogó medált szakításban (98 kg), a 69 kilogrammos kategóriában. Jung lökésben hatodik lett (111 kg), összetettben pedig – három posztszovjet köztársaság képviselője mögött – a negyedik hely jutott neki, jóllehet a 209 kilóval így is élete legjobbját, vagyis eddigi egyéni csúcsát állította be. A bronzéremhez négy kiló hiányzott.

Jungot a „Tiszaújváros” (TSSE) versenyzőjeként tüntetik fel bizonyos helyeken, azonban ez már nincs így. „Március végén meg lett változtatva a nevünk a cégbíróságon – mondta el lapunknak Kiss Sándor, az immár új klub, a Firmitas SC elnöke, vezetőedzője. – A köztudatban kisebb fáziskésés van, a Magyar Súlyemelő Szövetség honlapján azonban már a Firmitas SC szerepel Beáta klubjaként, amelynek székhelye Polgáron van, de akikkel dolgozunk budapestiek, így Beáta is. Ilyen értelemben tehát már nincs közünk Tiszaújvároshoz, bár én is és fiam is ott tanultunk meg súlyt emelni.”

– ÉM –


A tények

U23-as nők

69 kg: 1. Anasztaszija Mihalenka (Fehéroroszország) 222 kg (97, 125), 2. Anyi Szargszjan (Oroszország) 215 (96, 119), 3. Ecaterina Tretiacova (Moldova) 213 (96, 117), 4. Jung Beáta (Magyarország) 209 (98, 111).








hirdetés