szon-sportoldal

2012.03.12. 10:24

A kis falusi csapat nem bírt a város csapatával...

Szó mi, szó, hamar elpattant a húr. Mindjárt a megyei másodosztály Selyember-csoport tavaszi nyitányán félbeszakadt a Demecser–Székely összecsapás.

Szó mi, szó, hamar elpattant a húr. Mindjárt a megyei másodosztály Selyember-csoport tavaszi nyitányán félbeszakadt a Demecser–Székely összecsapás.A 86. percben, 2–2-es állásnál a „spori” már az ötödik vendégfutballistának mutatta fel a piros lapot, így a folytatásnak befellegzett. A sorozatos kiállítások következtében csupán hat székelyi labdarúgó maradt a pályán, ami a szabály szerint nem elégséges a játékhoz.

A történtek, persze nem indulatokat váltottak ki, elsősorban a látogatók körében. Mindazonáltal nem teregették a szennyest.

– Mondhatnám, a kis falusi csapat nem bírt a város csapatával, másképpen fogalmazva, tizenegy játékos nem nyerhet tizennégy ellen – csomagolta vattába véleményét Horváth Csaba, székelyi szakosztályvezető. – Nem szeretnék az újságon keresztül üzengetni, mert nem tartom szerencsésnek, ugyanakkor a megyei igazgatóságnak írásban jelezzük kifogásainkat a bíró ténykedésével kapcsolatban. Egyszer hibázhat valaki, amit nyilván benne van a mérkőzésben, és elnézi neki mindenki, de a játékvezető sorozatban ellenünk tévedett, ez pedig kéréseket vet fel... Arról nem beszélve, négy sárga és különösen az öt piros lap következtében súlyos problémáink támadtak, meglehetősen „érdekes” lesz, mikét tudunk kiállni a hét végi meccsre.

Noha a találkozó játékvezetőjét is megkerestük, ő egyelőre nem kívánta kommentálni a fejleményeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!