Az autizmus nem sorscsapás, lehetőség!

Nagyon fontos a korai felismerés
Nagyon fontos a korai felismerés
Nyíregyháza – Az autizmussal kapcsolatban tartottak klubfoglalkozást az érintett szülőknek a Csodavárban.

Jövő év elején Budapesten is megnyitja kapuit a Csodavár – a gyerekek korai fejlesztésére specializált intézmény a nyíregyházi mintájára fog működni. A modell sajátossága – amit a Rejtett Kincsek Down Egyesület munkatársai álmodtak meg –, hogy egy fejlesztő intézmény és egy játszóház működik egy térben, így a játék során a tipikusan fejlődő és az eltérő fejlődésű gyermekek minél korábbi életszakaszban találkozhatnak, ismerkedhetnek. Ez a modell előkészíti a társadalmi befogadást, a másság elfogadását.

A fővárosi intézmény vezetője a kapcsolatépítés, egymás segítése jegyében a napokban nyíregyházi szülőknek tartott klubfoglalkozást, amelynek témái az autizmussal kapcsolatos mindennapi nehézségek, a problémák mögötti lehetséges okok és megoldási javaslatok voltak.

Emelkedik a számuk

– A legfrissebb kutatások szerint az autizmus spektrum zavar a népesség egy százalékát, mások szerint még nagyobb arányát érinti – mondta elöljáróban Antal-Valecsik Zsófia, hozzátéve: a diagnózisok száma évi három–négy százalékkal emelkedik, ennek okait még kutatják; az sem kizárható, hogy a növekvő arány csak a javuló diagnosztikai feltételeknek „köszönhető”, de számos más tényező is hozzájárulhat.

– Az autizmus spektrum zavar egy idegrendszeri eltérés, melynek összetett genetikai háttere van. A Csodavárban a gyerekek korai fejlesztésén van a hangsúly, valamint a komplex, egyénre szabott terápián, amely a családra is kiterjed, hiszen a szülő a gyerek legjobb ismerője, ezért – a szakemberrel együtt – ő tudja megtalálni a megfelelő fejlődéshez vezető utat, és ő a legfontosabb, mindennapokhoz nyújtott segítség. A klubfoglalkozás fő célja, hogy a szülők kérdéseit követően trükköket, technikákat ismertessünk, amelyek segíthetnek a mindennapi szituációkban, a nehézségek leküzdésében – tért rá az autizmus spektrum pedagógiája szakirányos gyógypedagógus a Szülők vagyunk elnevezésű klub lényegére.

Már vannak jó példák

– Az érintett gyerekek viselkedése három fő területen tér el az átlagostól: a kölcsönös kommunikációban, a kölcsönös társas interakcióban, jellemző rájuk a szűk körű érdeklődés, a sztereotip viselkedés, a rugalmatlan gondolkodás. A jeleket a legelső körben a védőnőknek és házi gyermekorvosoknak, valamint a pedagógusoknak kellene észrevenniük, mégis az a jellemző, hogy a szülőkben merül fel a gyanú. A korai felismerés azért fontos, hogy a család minél hamarabb hozzájusson a kora gyermekkori intervencióhoz, ami még gyermekcipőben jár hazánkban, de néhány jó gyakorlat már létezik.

„Én könyv”

A workshopon – több szakember és rokon mellett – szép számmal képviseltették magukat az érintett szülők: egy ikerpár szülei óvodáskorában kezdtek gyanakodni az egyik lányuk problémájára, egy anya a zeneterápiától a lovaglásig sok mindent kipróbált már, egy másikuk gyermeke nem beszél, nagyon ragaszkodik a tárgyakhoz, és már az ötödik bölcsődébe jár, ahol végre jól érzi magát. Akadt olyan szülő is, aki úgy látta, eleinte minden rendben ment a gyermekével, ma viszont – egy évtizeddel később – már felismerné az intő jeleket.

– A szülők eleinte sorscsapásnak érzik, pedig ez egy lehetőség: különleges gyermeket, szemléletet, látószöget ismerhetnek meg az autizmuson keresztül, amire egyébként nem lenne lehetőségük – hangsúlyozta Antal-Valecsik Zsófia, s szinte mindenki számára volt javaslata. A szakember többek között kiemelte a motiváció jelentőségét, s elárulta: a legtöbb autizmussal élőnél nem ebbe a kategóriába tartozik a dicséret, hiszen nem tudják értelmezni.

– A legtöbbjük memóriája másképp működik, főként adatokra, nem pedig érzelmi telítettségre emlékeznek. Az „Én könyv” egy olyan nekik szóló mesekönyv, ami a gyermek családjáról, lakóhelyéről szól, fotókat tartalmaz, s így segít a visszaemlékezésben – említett egy másik hasznos eszközt.

KM-HP


A skála

Az autizmus egy spektrumállapot, ami azt jelenti, hogy a tünetek nagyon változatos formában és intenzitással jelenhetnek meg, és emiatt minden gyermek esetén egyedi megoldásokra lehet szükség. Az autizmusban érintettek is elsősorban gyerekek, jogaik, kötelezettségeik és vágyaik vannak, ezt mindenkinek szem előtt kell tartania.








hirdetés