Díjözön-csoport
Tippel: Majláth Sándor, a Levelek edzője.
Vasárnap. Kállósemjén (14:)–Apagy (7.): – A Szegfű-legénység pontokat hoz el Semjénből.
Geszteréd (15.)–Nyírmihálydi (16.): – Döntetlenszagú.
Terem (3.)–Volán-Sényő (5.): – Ha a Volán-Sényő úgy tud játszani, ahogy ellenünk tette, akkor képes pontot szerezni.
Kálmánháza (13.)–Ófehértó (8.): – Az Ófehértó legutóbb nagyot domborított, hasonló teljesítménnyel sem jön haza üres kézzel.
Napkor (9.)–Nyírlugos (10.): – A Napor hazai környezetben begyűjti a három pontot.
Nyírpazony (11.)–Nyírvasvári (6.): – Sima nyírvasvári siker.
Nyírgyulaj (1.)–Nyíribrony (12.): – A Nyírgyulaj otthon botlik.
Levelek (4.)–Nyírtelek (2.): – Ősszel idegenben sikerült győzni, remélem, hazai pályán meg tudjuk ismételni ezt az eredményt.
Selyember-csoport
Tippel: Dallos László, a Pap edzője.
Vasárnap. Rohod (3.)–Nyírtass (16.): – Úgy látszik, a Rohod megtalálta régi önmagát, és ha az öreg harcosok csatasorba állnak, akkor nem az eredmény nem lehet más, mint hazai siker.
Kék (7.)–Petneháza (15.): – Ha a vendégeknek sikerült a héten erőt gyűjteni, és még az utolsó húsz percre is marad belőle, ebben az esetben megnehezítik a hazaiak dolgát.
Vasmegyer (12.)–Dombrád (5.): – A szimpatikus vendéglátók ellen a Dombrádnak kötelező megszerezni a három pontot, ha a dobogón akar végezni.
Újdombrád (4.)–Demecser (14.): – A hétről hétre jobb formában lévő Demecser ellen a hazaiaknak nagyon meg kell küzdeniük a győzelemért.
Pátroha (6.)–Anarcs (13.): – Az anarcsiak játéka, ha nem párosul szerencsével, akkor kénytelenek lesznek vesztesen elhagyni a pályát.
Fényeslitke (1.)–Gávavencsellő (9.): – Ha a hazaiak csak a futballra koncentrálnak, és a mellényt bent hagyják az öltözőben, akkor az eredmény nem lehet kérdéses.
Ajak (2.)–Vaja (8.): – Az ajakiak folytatják menetelésüket.
Pap (11.)–Székely (10.): – A csapat összeállításában minden héten három-négy helyen kényszerű változtatásra van szükség. Az edzéseken való részvétel csaknem a nullával egyenlő, ezért a mérkőzések végeredményét a játékosok mentális állapota befolyásolja. Ennek ellenére, ha az akarat jó játékkal párosul, lelkes közönségünk előtt győztesen vonulhatunk le a pályáról.
Carmo-csoport
Tippel: Szabó Gusztáv, a Tiszamenti SE edzője.
Szombat. Kölcse (6.)–Tyukod (15.): – Noha a Tyukod tavasszal visszafogottan szerepel, legutóbb bravúrpontot szerzett az éllovassal szemben. Kölcsén hasonló teljesítményre lesz szüksége, különben nem terem számára a babér.
Tisztaberek (2.)–Nyírmeggyes (5.): – Az eddig jól szereplő Berek megtorpant, a Meggyes ellen javíthat. De nem lesz könnyű dolga!
Nábrád (16.)–Vámosoroszi (7.): – A két csapatot huszonnégy pont és kilenc hely választja el egymástól a táblázaton. Ez azért árulodó tényező, de ebben az osztályban sosem lehet tudni…
Vasárnap. Tunyogmatolcs (3.)–Szatmárcseke (10.): – A hazaiak esélyesebbek, elvégre a dobogóért küzdene, de a Cseke befűtött már az élcsapatoknak. Tippem: 1, x.
Kispalád (11.)–Tarpa (8.): – A Palád rendre megrázza magát, a legutóbbi zakó után megszorongathatja a Tarpát.
Csenger (4.)–Beregdaróc (12.): – Papíron egyes, de az ördög nem alszik…
Tiszakóród (1.)–Mérk-Vállaj (9.): – A Kóród otthon nem engedheti meg magának, hogy elszórakozza a meccset
Gelénes (14.)–Tiszamenti SE (13.): – Számunkra nagyon fontos lenne minél kedvezőbb eredményt elérni. Szeretnénk elkerülni, hogy a hazaiak előzzenek a tabellán.