Az égre vetett tekintet

Az égre vetett tekintet
© Fotó: Simon Róbert Sándor
Nyíregyháza – A magyar repüléstörténet dicső fejezeteiben szép számmal bukkannak fel megyénk szülöttei – és sajnos, a repülő hősi halált haltak listáján is ott sorjázik a nevük. A méltó emlékezés a legkevesebb, amit az utókor megtehet.

Az elmúlt évben bemutattuk Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület munkáját, amikor épp Kecelen kezdtek bele egy MiG-15-ös vadászgép felújításába. Amin most dolgoznak, abban megyei érintettségre is bukkantak – bővebb információkkal a vásárosnaményi születésű Simon Róbert Sándor, az egyesület elnökségi tagja szolgált lapunknak.

– Ebben az évben egy MiG-17-es vadászgép felújításába vágtunk bele, és érkezett Veszprémből is egy felkérés, hogy alakítsunk ki egy emlékhelyet az 1974. május 30-án, Balatonalmádinál szerencsétlenül járt Mi-8-as helikopter áldozatainak emlékére, valamint az 1976. január 22-én, szintén Almádinál kényszerleszálló Mi-8-as gép személyzete tiszteletére, mely szintén odaveszett. Az előbbi tragédiának szabolcsi áldozata is volt – vágott a történet elmesélésébe Simon Róbert Sándor.

Egy gondolat erejéig még visszatért a tavalyi évre: gyönyörű lett a MiG-15-ös! A pilótafülkét is az eredeti állapot szerint újították fel, s a gépet Magyar Sándor főhadnagyról nevezték el, akit tévedésből, légiharcban lőtt le egy szovjet készültségi MiG-17-es 1956-ban. Az egyesület szerint csodaszámba menő dolog volt, hogy 60 év után, 8 nap alatt megtalálták Magyar főhadnagy özvegyét, aki személyesen avatta fel a repülőgépet.

– Az idei kihívás, a MiG-17-es valamelyest jobb állapotban van, mint ez a 15-ös volt. Az egyesület nagyobbik része ezen a projekten dolgozik, egy kisebb csapat pedig szervezi a Balatonalmádiba tervezett emlékhelyavatót – tér az aktuális munkára Róbert.

Keresték a családtagokat

Utóbbinál nagyon összetett a feladat – teszi hozzá –, hiszen nyolc bajtárs hunyt el a két katasztrófában. Már felvettük a kapcsolatot Balatonalmádi polgármesterével, a hivatalos kérelmet elküldtük a testületnek, ám a legnagyobb feladat a két gép személyzetének családtagjainak felkutatása volt.

A későbbi időpontban lezuhant gép pilótáinak hozzátartozóit ismertük már a felkérés pillanatában is, ám az első esetnél csak annyit tudtunk, hogy egyikőjüket Hevesen temették el, a másik pilótát Mecséren, az egyik sorkatonát pedig Budapesten, és ennyi. Két áldozatról semmilyen információ nem volt a birtokunkban, de ehhez képest két hét leforgása alatt megtaláltuk mind az öt családot, és már fel is vettük velük a kapcsolatot.

Mindannyian örömmel vették a megkeresést. Az egyik áldozat Bunász István sorkatona volt, akinek a családtagjai, köztük a 93 éves édesanyja Sényőn élnek, s a napokban fogok személyesen is találkozni velük – jelezte érkezését az elnökség tagja, azzal zárva a történetet: az avatót augusztus elejére tervezik. (További információk a www.azegkatonai.hu honlapon.)

KM-NYZS

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés