2012.02.7 13:00; Frissítve: 2012.02.7 13:00


Az egyetem segíti a leendő hallgatókat

Az egyetem segíti a leendő hallgatókat
Miskolc – A miskolci Gazdaságtudományi Kar egyetlen államilag finanszírozott férőhelyet sem kapott alapszakon. Az egyetem megoldást kínál.

A Gazdasági Karra jelentkezők 50-55 százaléka hátrányos helyzetű családokból kikerülő hallgató – kezdte keddi sajtótájékoztatóját dr. Szakály Dezső dékánhelyettes. Ezért a Miskolci Egyetem ösztöndíjprogrammal szeretne segíteni a hallgatóknak. Hogyan? Saját árbevételükből 1 millió 550 ezer forintot elkülönítettek, hogy 10 hallgató számára – az öt alapszakon 2-2 diáknak – a képzés első félévére biztosítani tudják a 155 ezer forintos tandíjat. A dékánhelyettes szerint részben a jól teljesítő, részben a szocálisan rászorulók közt osztják ki ezt a fajta támogatást. Az odaítélésről a kar dékánja dönt majd, a Dékáni Hivatal által előkészített rangsor alapján, a szakvezető véleményének figyelembevételével.

Veresné dr. Somosi Mariann oktatási dékánhelyettes arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy milyen egyéb támogatásokkal kívánják segíteni a leendő hallgatókat: “Támogatjuk az órarendbe épített általános és szaknyelvi felkészítést. Az alapozó tárgyakból – matematika, közgazdaságtan, stb. – ingyenes felzárkóztató kurzust biztosítunk.” Ezen kívül biztosítják a külföldi részképzésen, szakmai gyakorlatokon való pályázati részvételt. A kari jegyzetsorozathoz való elektronikus hozzáfárás is biztosított, valamint az ösztöndíjakhoz való hozzájutás. Támogatják a gyakorlati programokban való részvételt. Ennek kapcsán a dékánhelyettes elmondta: a karon lehetőség van szakmai gyakorlatra, ahol nemcsak tanul a hallgató, de pénzt is kereshet. Adatot is mondott: jelenleg például 47 hallgatójuk dolgozik a Bosch-ban.
És támogatásként említette azt is, hogy az alapszak befejezése után lehetőség van a mesterképzés, államilag finanszírozott férőhelyein folytatni a tanulmányokat.

Arról is szó volt, hogy a felsőfokú szakképzések a középiskoláktól átkerültek a felsőoktatási intézményekbe. Így, ha valaki az idén nem tud továbbtanulni, lehetősége van a Miskolci Egyetem által indított felsőfokú szakképzéseken részt venni.

ÉM-NSZR


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Életfogytiglannal bűnhődhet a mészárlásért
Debrecen - A tábla előtt a bodroghalmi kettős gyilkosság vádlottja. tovább »
Zsilipet akartak lopni
Szerencs - A Taktaharkányi Rendőrőrs körzeti megbízottjai Prügy külterületén tetten értek két férfit, [...] tovább »
Családok napja Mezőkövesden
Mezőkövesd - A programokra sok kisgyermek és szülő látogatott ki. tovább »
Nagyon kevés volt a pénz a támogatási igényhez képest
Miskolc - Sokkal több pénzt is szét tudott volna osztani a miskolci közgyűlés szakbizottsága, mecénási [...] tovább »
Színházjegyeket nyertek az Északkal
Az Észak-Magyarország év színésze című játékán páros színházi belépőket nyertek: tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés