Az Életrevalók amerikai változata legyőzte az Aquamant

Az Életrevalók amerikai változata legyőzte az Aquamant
Az Életrevalók amerikai változata legyőzte az Aquamant - © Fotó: The Weinstein Company
Los Angeles – Az Életrevalók alapján készült amerikai film, a The Upside 19,5 millió dolláros (5,4 milliárd forint) jegyárbevételével legyőzte az Aquamant, a tengeri szuperhősről szóló filmet az észak-amerikai mozis hétvégén – írta iparági becslésekre hivatkozva a Variety.com.

Nagy meglepetést szerzett a Kevint Hart és Bryan Cranston főszereplésével forgatott The Upside, mely a nyitó hétvégi jegyeladásokkal a várakozásokat kétszeresen is felülmúlta.

A film az STX filmstúdió első olyan produkciója, amely megnyerte a bemutató hétvégét és a Rossz anyák után a második legnagyobb nyitó bevételt érte el a cég filmjei közül.

A The Upside egy világsikert aratott francia film, a 2011-es Életrevalók alapján készült, azonban rögös út vezetett addig, amíg a nagyközönség is megismerhette.

A bénulás miatt kerekesszékbe kényszerült milliárdos és a segítségére felvett börtönviselt fekete férfi barátságának történetét a The Weinstein Co. terjesztette volna, miután 2017-ben a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatták.

Miután napvilágra kerültek Harvey Weinstein szexuális zaklatási ügyei, a film egy időre dobozban maradt, míg az STX és a Lantern Capital meg nem vásárolták a jogokat és Neil Burger rendezővel újra nem vágták, hogy szélesebb közönség számára is bemutatható legyen.

Az Aquaman három hétig uralta az észak-amerikai mozis toplistát, most 17 milliós hétvégéjével visszaszorult a második helyre. Globális jegyárbevétele ezzel meghaladta az egymilliárd dollárt.

A Sony kutyás mozija – Egy kutya hazatér – a toplista harmadik helyén debütált 11,3 millió dolláros jegyeladással.

A negyedik és ötödik helyet szintén Sony-produkciók foglalták el, a Pókember – Irány a Pókverzum újabb 9 milliót, a Végtelen útvesztő pedig 8,9 milliót keresett.

– MTI –


Los Angeles - Martin Scorsese Oscar-díjas amerikai filmrendező dokumentumfilmet készít Bob Dylan legendás énekes, dalszerző, költő 1975-ös turnéjáról - idézte a Netflix bejelentését a The Guardian hírportálja. A Rolling Thunder Revue című koncertkörútról szóló filmben új interjúk is lesznek Dylan...
Margot Robbie
Los Angeles - Először készül élőszereplős film Barbie-ról, a világsztár játékbabáról, főszerepét Margot Robbie játssza, aki a mozi producere is lesz - írta a BBC hírportálja. Az Öngyilkos osztag és az Én, Tonya sztárja közleményében azt írta, az "önbizalmát, a kíváncsiságát és a kommuniká...
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Örömmel jelentjük, hogy az évben is lesz mitől rettegnünk a mozikban: életre kelt játékbabák, sírból kikelt családtagok és gyerekvérre szomjazó bohócok garázdálkodnak majd a mozikban. Íme, a top 10 legjobban várt horror 2019-ből! Forrás: YouTube.com | IGN Hung...








hirdetés