gyepmesteri telep
A telep újonnan kinevezett vezetője, Takács Miklósné, a NYÍRVV állategészségügyi csoportvezetője a legfontosabb feladatának azt tartja, hogy a korábban kialakult negatív képet akciókkal, nyílt napokkal, folyamatos tájékoztatással pozitívabbá tegye, az új szemléletnek, és a teleppel együttműködö állatvédő szervezeteknek köszönhetően pedig az elmúlt két évben egyetlen kutyát sem altattak el. – A telepen több mint húsz évvel ezelőtt még állati eredetű hulladékokat földeltek el, a befogott kóbor állatokat a kötelező tartásidő után elaltatták, nem voltak kiszolgáló épületek, sem vezetékes víz. Az állati eredetű hulladékokat immár 19 éve nem földelik, hanem elszállítják, ám a telepre bekerült, leadott, vagy befogott kóbor állatokat még 2010-ben is elaltatták.
Az elmúlt két évben azonban sokat változott a szemlélet. Mára előtérbe került az állatok védelme, azok humánus, kíméletes tartása, gondozása, hiszen a megváltozott törvényi szabályozás értelmében az állatok bármilyen módon történő kínzását a törvény bünteti. Miután az örökbeadás, gazdára találás hosszabb folyamat, így sokszor jelentősen megnő a telepen lévő kutyák száma. Ez idő alatt az állatokat tartani, etetni, gondozni, esetleg gyógyítani kell, ami megnöveli a gondozói munka mennyiségét és a tartási költségeket. Ennek ellenére a gyepmesteri telep dolgozói – a jelenlegi körülmények között – mindent megtesznek az állatok humánusabb, kíméletesebb tartása, gondozása érdekében.
Folyamatosan takarítunk, etetjük, friss vízzel látjuk el az állatokat, a lehetőségekhez mérten rendszeresen pórázon sétáltatjuk a kutyákat, megszabadítjuk őket az élősködőktől, s ha szükséges, a gyógyításukról is gondoskodunk. Mindezek mellett pedig a lehető legrövidebb időn belül egy új gyepmesteri telepet is szeretnénk létrehozni, ahol európai színvonalú körülményeket teremthetünk a bekerült állatoknak.
Az elmúlt évek fejlődésében fontos szerepet vállaltak azok az állatvédő szervezetek, akikkel napi szinten dolgozunk együtt: a Kisherceg és a PCAS állatmentő, állatvédő szervezetek sok munkával és kitartással keresik a telepre bekerülő állatok új gazdáit, amiért mi nagyon hálásak vagyunk. Reméljük, hogy a jövőben még inkább számíthatunk az állatvédő szervezetek, állatbarátok, állatorvosok segítségére, hiszen nem titkolt célunk, hogy a közös munka eredményeképpen a Nyíregyházáról korábban kialakult negatív megítélés megváltozzon. Erre pedig nagy szükség van, hiszen továbbra sem csökken a közterületeken kóborló kutyusok száma.
Sokan még ma sem tudják, hogy a gyepmesteri telepek nem állatmenhelyek, így nem is ezt a funkciót töltik be.
A nyíregyházi gyepmesteri telep 30 férőhellyel rendelkezik, elsődleges feladatuk a város területén elhullott állati tetemek, állati eredetű hulladékok átvétele, begyűjtése, elszállítása, majd az ártalmatlanításról történő gondoskodás, feldolgozó telepre szállíttatás, ezzel a járványveszély elhárítása.
Emellett ebrendészeti kötelezettségeik is vannak: a kóbor ebek befogását, őrzését, gondozását, 14 napos kötelező hatósági megfigyelését, a karantén időn túli állatok elsődlegesen újgazdához juttatását, örökbeadását is végzik.