2011.04.10 19:32; Frissítve: 2011.04.10 19:32


Az Előre jutott előrébb

Az Előre jutott előrébb Az Előre jutott előrébb
Az NRK-Nyíregyháza extraligás női röplabdacsapata olyannyira bágyadtan és dekoncentráltan kezdte az 5. helyért kiírt, két győzelemig tartó csata első mérkőzését, hogy arra sem fogadtak volna sokan, hogy végül négy szettes mérkőzést láthat a bujtosi csarnokba kilátogató közönség.

A sérülés miatt Katona Brigittát nélkülöző, teljesen új felállásban játszó hazai gárda nem találta az ellenszert a székesfehérváriakkal szemben. A vendégek sem hozták a legjobb formájukat, de remekül használták ki az NRK hibáit és mindössze tizenkilenc perc játék után a MÁV Előre örülhetett a szettgyőzelemnek. A második felvonás elején gyakorlatilag csak a fehérváriak voltak pályán, Dzunics négy ász nyitása méginkább megtépázta a házigazdák önbizalmát. Szinte semmi sem sikerült a nyírségieknek, így csak az volt a kérdés, eljutnak-e játszma végén a tizenöt pontig. 
A harmadik szettre mintha nem is ugyanaz az NRK lett volna a pályán, Ilyés nagyszerű megoldásaival és a rutinos Erdősné irányításával a végig vezette a játszámát, a fehérváriak egyszer (7:7-nél) tudtak egyenlíteni. A lendület azonban megtört, a negyedi kszettben fokozatosan elhúzott a MÁV és megnyerte a meccset.
A második összecsapást szerdán, Székesfehérváron rendezik. 

Női Extraliga
Helyosztó az 5-6. helyért, 1. mérkőzés
NRK-Nyíregyháza–MÁV Előre SC 1:3 (-16, -14, 21, -17)
Bujtosi csarnok, 100 néző, v.: Ujházi, Mezei.
NRK: Ilyés B. 22, Sitku T. 1, Erdős Zs. 6, Roma F. 8, Poór A. 4, Erdősné 14. Csere:  Petróczy (liberó), Pető T., Jakab A. 4. Edző: Kőhalmi Richárd.
MÁV Előre: Meek. 10, Kondor T. 5, Vacsi E. 16, Dzunics A. 15, Antal A. 11, Tálas Zs. 9. Csere: Deli (liberó). Pintér. Edző: Fésüs Irén.
1. játszma (18 perc): 2:0, 4:6, 7:10, 8:12, 11:18, 15:22, 16:24. 2. játszma (19): 0:3, 0:6, 0:8, 3:12, 6:14, 9:18, 11:21, 14:24. 3. játszma (26): 2:1, 5:3, 6:6, 10:8, 13:10, 16:12, 19:17, 22:18, 23:19, 24:21. 4. játszma (21): 0:1, 3:5, 7:7, 9:13, 12:17, 14:19, 15:22, 17:23
Rossz nyitás: 13–3. Ász: 2–6.
A párharc állása: 1–0, a MÁV Előre javára.

Mesterszemmel
Kőhalmi Richárd: – Nagyon sajnálom az első két szettet, nem azt játszottunk, amit tudunk. Gratulálok a MÁV Előrének a győzelemhez.
Fésüs Irén: – Gratulálok a csapatomnak és büszke vagyok a lányokra, a második szett végén sem hittem a győzelmünkben


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK SZON - Sport - NRK
Balázs István: Megcsináltuk!
„Pista bácsi jó napot, bajnok lett a csapatod!” Ráadásul nem érte be ennyivel, a feljutásért kiírt [...] tovább »
A jó elnyeri jutalmát
Az NRK-Nyíregyháza női röplabdacsapata egy év múltán visszatérhet oda, ahová való. Ehhez már „csak” az [...] tovább »
Az NB II-ből is elballagnának…
Az NRK-Nyíregyháza bajnokságot nyert, osztályozón vívhatja ki az élvonalbeli folytatás lehetőségét. tovább »
Senki nem járhat rosszul a tiszavasvári meccsen…
A női röplabda NB II. Keleti-csoportjának utolsó fordulójában a bajnok címét már hetek óta bebiztosító [...] tovább »
Könnyedén nyert az NRK
A listavezető nyíregyháziak a várakozásnak mergfelelően, felettébb magabiztosan nyertek soros, NB II-es bajnoki [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés