Az első helyezés mellett különdíjakat is begyűjtöttek Miskolcon

A ME-Kart csapata
A ME-Kart csapata - © Fotó: ME
Miskolc – A Miskolci Egyetem csapata nyerte a járműfejlesztőmérnök-­hallgatók versenyét.

Idén is megrendezték a Techtogether Automotive Hungaryt, amelyet a Miskolci Egyetem ME-Kart mérnökcsapata nyert. Az első helyezés mellett különdíjakat is begyűjtöttek az Automotive Hungary járműipari szakkiállítással egy időben és helyen rendezett megmérettetésen.

Sokrétű feladatok

A versenyre tizenhat olyan csapat kapott meghívást, amelynek tagjai egyetemi tanulmányaik mellett járművet építenek.

Csapatunk jelentős ­­része már az iparban tevékenykedik.­­­” Forgács Zsófia

A rendezvényen a csapatoknak több fronton kellett teljesíteniük: megkapták a támogató cégek által összeállított szakmai, műszaki témájú feladatsorokat, a csapatok egy-egy tagja mindhárom nap előadást tartott a fejlesztésükről, illetve a kerekasztal-beszélgetéseken elhangzott témákból. A rendezvény második és utolsó napján a mérnökhallgatók játékos formában komoly műszaki problémákat oldottak meg, ezenkívül több, előzetes felkészülést igénylő feladatot is kidolgoztak. Az ehhez szükséges gépészeti, villamosmérnöki és minőség­irányítási ismereteken túl a hallgatóknak többek között a neutronszórási anyagvizsgálati technikával is meg kellett barátkozniuk.

Idén a mérnökhallgatók versenyét a Miskolci Egyetem ME-Kart csapata nyerte. Az első helyezett díja félmillió forint, amelyet fejlesztésre fordíthat.

Forgács Zsófia, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karán PhD hallgató és tanársegéd, a ME-Kart csapatkapitánya így értékelt a győzelem után: – A ME-Kart korábban a „Go-Kart, Go-Bosch!” önjáró gokartfejlesztő, hároméves csapatverseny legsikeresebb tagjaként mindhárom évet abszolút győztesként zárta, emellett számos kategóriában dobogós helyezést ért el. Habár ez a versenysorozat véget ért, a csapat szívesen vesz részt egyéb versenyeken, kiállításokon, ilyen volt a Techtogether is. Csapatunk jelentős része már az iparban tevékenykedik, többen pedig a Miskolci Egyetem Automatizálási és Infokommunikációs Intézetében vállalnak kutatási és fejlesztési feladatokat, ezért új csapattagokat is toboroztunk, idén először a Gépészmérnöki és Informatikai Karon túl a Műszaki Anyagtudományi Kar hallgatója is erősített bennünket. A Techtogether versenyen idén negyedik alkalommal vettünk részt, korábban több alkalommal értünk el dobogós helyezést összesített és különdíj kategóriában, azonban nagy örömünkre szolgál, hogy ezúttal a dobogó legfelső fokára léphettünk. Az első helyezés mellett csapatunk nyerte a Luk Savaria és a Hepenix különdíját is.

– ÉM –


Képzésben is erősek

Miskolcot az elmúlt évtizedben több járműipari nagyvállalat választotta helyszínül, többek között a Miskolci Egyetem szellemi kapacitása, a helyben meglévő diplomás munkaerő miatt. Az intézmény igyekszik kiszolgálni a járműipar igényeit, duális képzésében ma már több autóipari nagyvállalat is jelen van. Az Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara 2016 szeptemberében indította el járműmérnöki alapszakját, idén már hatvanan tanulnak itt, folyamatos a járműmérnökök képzése. A Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karán is van autógyártáshoz köthető képzés, a járműipari öntészet specializáció, ahol a tanulók a hengerfejgyártástól a nagy méretpontosságú és kiváló minőségű öntöttalkatrésztervezésig és -készítésig szintén komoly szaktudást sajátítanak el.








hirdetés