Helyi közélet

2013.10.25. 08:11

Döge a legjobb tíz település között

Döge - Két millió forinttal jutalmazták a közfoglalkoztatási programban nyújtott igyekezetüket.

Döge - Két millió forinttal jutalmazták a közfoglalkoztatási programban nyújtott igyekezetüket. Még márciusban írta ki a „Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Program” elnevezésű pályázatot a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ), a Belügyminisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium. A program célja, hogy magas szintű elismeréssel díjazza azokat az önkormányzatokat, amelyek valamilyen szempontból újat alkottak, vagy meglévő programjaikat hatékonyan működtetik, és a legjobbnak, leghatékonyabbnak minősülő gyakorlatokat megismertesse más önkormányzatokkal is. Több témakörben lehetett pályázni, Döge a „Legjobb önkormányzati közfoglalkoztatási gyakorlat” témakörben mérettette meg magát.

– Mivel országos szinten hozzánk hasonlóan sokat cselekedtek, három forduló során választotta ki a TÖOSZ és az érintett minisztériumok képviselőjéből álló szakértői bizottság a legjobbnak ítélt pályázatokat – említette dr. Nagy Péter, Döge polgármestere. Az első fordulóban közel 10 oldalban kellett bemutatni a közfoglalkoztatási programot meghatározott szempontok alapján. A középdöntő bírálata már személyes volt: a TÖOSZ, a Belügyminisztérium és a Tempus Közalapítvány magas beosztású szakértőiből álló küldöttség szeptemberben Dögére látogatott.

A bizottság szemléjén Mártha Csaba alpolgármester videoanyagja is része volt a prezentációnak, Bodnár Dávid közfoglalkoztatási programvezető pedig személyesen mutatta be a delegációnak a településen folyó közfoglalkoztatási programot. Az októberi finálé a Belügyminisztérium Márvány aulájában rendezték, amit Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes úr nyitott meg, az előadásokat megtisztelte jelenlétével, illetve előadást tartott dr. Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára, dr. Hoffman Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási helyettes államtitkára, dr. Mihalovics Péter kabinetfőnök, az Új Nemzedék Jövőjéért Program miniszteri biztosa, Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke, dr. Zongor Gábor, a TÖOSZ főtitkára, Oláhné Surányi Ágnes, Velence polgármestere, a TÖOSZ bíráló bizottságának elnöke is.

A bíráló bizottság úgy döntött, hogy a 10 legjobb pályázatot egyformán a fődíjjal, miniszteri elismerő oklevéllel, és 2 millió forintos pénzdíjjal jutalmazza, amely a Belügyminisztérium által meghatározott célokra fordítható.

– Azt gondolom, hogy nagyon büszkék lehetünk a pályázaton elért eredményre – jelentette ki dr. Nagy Péter. – Köszönöm ezt a kiváló eredményt elsősorban a munka legnagyobb részét elvégző közfoglalkoztatottaknak, a közfoglalkoztatási program valamennyi vezetőjének, a polgármesteri hivatalban adminisztrációs tevékenységet végző dolgozóknak, és azoknak a helyi vállalkozónak, aki egy-egy eszköz rendelkezésre bocsátásával vagy munkafolyamat elvégzésével segítették programunkat.

A közfoglalkoztatási programmal a munkalehetőség biztosításán túl a településfejlesztést is szeretnénk hatékonyan szolgálni: a járdaépítés, a csatornaépítés, a mezőgazdasági program konyhánk által felhasznált terményeinek megtermelése, az értékesített termények értéke, karbantartó műhely kialakítása, és a karbantartás keretein belül elvégzett számtalan tevékenység, így például az orvosi rendelő, a fogorvosi rendelő, az óvoda, a polgármesteri hivatal festése, az óvodai játékeszközök felújítása, a hótolás, a szociális alapon biztosított tűzifa vagy az óvodai játékeszközök felújítása csak a leglátványosabb példái a közfoglalkoztatási program keretében végzett számtalan hasznos tevékenységnek.

KM–LTL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában