Az év közösségi kezdeményezése lehet a nyíregyházi ütemkommandó

A csupaszív fiatalok a jó ügyekért harcolnak – most nekik van szükségük a hétköznapi emberek segítségére
A csupaszív fiatalok a jó ügyekért harcolnak – most nekik van szükségük a hétköznapi emberek segítségére - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – A Hétköznapi flashmobok csoport neve nem ismeretlen, lapunk is többször beszámolt már jótékonysági kezdeményezéseikről.

A fiatalok még 2015 decemberében döntötték el, hogy a tánc, a jókedv és a mosoly legyőzhetetlen fegyverével jó ügyek mellé állnak, és igyekeznek támogatókat szerezni olyan intézményeknek, szervezeteknek, melyek valamilyen módon segítenek jobbá tenni a világot.

Táncoltak már az Állatbarát Alapítvány, a Down Egyesület és a Csodavár, legutóbb pedig a Kelet-Magyarországi Speciális Mentő Egyesület javára, most azonban az ütemkommandónak van szüksége a hétköznapi emberek segítségére.

Egy jobb világért

Az Önkéntes Központ Alapítvány 2009-ben hozta létre az Önkéntességért Díjat, amivel az év közösségi kezdeményezését jutalmazzák. Az idén a Hétköznapi flasmobok is bekerültek a jelöltek közé, így lehetőséget kaptak arra, hogy 2016-ban ők nyerjék el a díjat. Ehhez csupán egy kattintásra van szükségük az alapítvány Facebook-oldalán. A fiatalok jelenleg a harmadik helyen tanyáznak, de még semmi nincs veszve, hiszen november 7-éig bőven behozhatják a lemaradásukat.
– A mezőny erős, hiszen a jelöltek mind sokat tesznek egy szebb, jobb, egészebb világért. Minden kattintás számít, ezért kérjük a Kelet-Magyarországon keresztül az olvasók segítségét – árulta el Potor Eszter, a Hétköznapi flashmobok egyik alapító tagja.

A szavazásról

Szavazni a www.facebook.com/OnkentesKozpont oldalon lehet. Fontos információ, hogy csak asztali számítógépről adhatják le voksaikat a segítők segítői, okostelefonon, tableten keresztül nem fogadnak szavazatokat. További részleteket az Önkéntes Központ Alapítvány és a Hétköznapi flashmobok Facebook-oldalán olvashatnak.

KM-CSA



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés