Az idén is lesznek bor- és dzsessznapok a debreceni Nagyerdőben

Debrecen – Magyarország egyik legnagyobb boros rendezvényét, a résztvevők számát tekintve a legnagyobb dzsesszfesztiválját, a Debreceni Bor- és Jazznapokat augusztus 2.-és 5. között rendezik meg a Nagyerdőben, a Békás-tó környékén – közölték a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón.

Komolay Szabolcs (Fidesz-KDNP), Debrecen kulturális alpolgármestere a város “egyik legnagyobb sikerű újrakoreografált rendezvényének” nevezte a bor- és dzsessznapokat utalva arra, hogy néhány évvel ezelőtt “összeházasították” az addig külön-külön megtartott borkarnevált és a zene rendezvényt.

Hozzátette: a fesztiválnak az elmúlt években mintegy húszezer látogatója volt. Az idei négy nap alatt 19 borvidék 69 borászata, valamint 12 ország 161 dzsesszmuzsikusa mutatkozik be a rendezvényen.

Teremi Nóra kulturális menedzser azt emelte ki, hogy ismét jellemzi majd a találkozót a fiatal dzsesszformációk bemutatkozása, kilenc produkcióban együtt muzsikálnak hazai és külföldi művészek és külön zenéléssel köszöntik a születésnapos fellépőket: Gyarmati Zoltánt és Tommy Vig 80 éves művészeket, valamint Szőke Szabolcsot 70., ifj. Szakcsi Lakatos Bélát 50. születésnapja alkalmából.

Érdekességként említette, hogy ismét Debrecen vendége lesz a cseh Jirí Stivin Quartet, amely negyven éve lépett fel utoljára a dzsessznapokon.

Tóth Ernő, a Főnix rendezvényszervező programigazgatója emlékezetett arra, hogy 1971 óta folyamatosan megrendezik a debreceni dzsessznapokat, amelyet negyedik éve “házasítanak össze” a borkarnevállal.

– MTI –








hirdetés